0
Kosár
Belépés
Regisztráció
Van egy cikkem, feltöltöm most!
Élménybeszámolók

A fogós kérdés - Mi a fontosabb a hely vagy a csali?

A pontyhorgászat során olyan sok „fogós” kérdés merül fel, hogy az összes megválaszolására egy pontyhorgász teljes élete sem elegendő. Ennek ellenére persze, több eséllyel állhatunk neki a pontyozásnak kellő tapasztalatok birtokában, mint tennénk azt azok híján.
A címbeli kérdésre – elegendő rutinnal a hátunk mögött – igen egyszerű a válasz. Természetesen a hely! De ehhez rögtön hozzá kell azt is tenni: a lehető legteljesebb sikerhez az szükséges, hogy a megfelelő helyen kínáljuk fel a megfelelő csalit. A 22 évnyi pontyozás során összegyűjtött tapasztalat mondatja ezt velem, és egy frissebb élményemmel is alá tudom támasztani ezt az egyszerű és alapvető kijelentést.








A hely

Külföldi horgásztúráim egyikén találkoztam egy úriemberrel. Szomorkásnak és szórakozottnak tűnt, de mosolyogva mesélt nekem egy csodás horgászhelyről Franciaországban. Nagyokat szívott a szivarján, mialatt beszámolt az élményeiről. Annyira felkeltette a kíváncsiságomat, hogy hamarosan útra keltem… Ősszel, egy jó barátommal el is látogattunk az adott helyre, ami nagy hatást tett rám, el voltam képedve attól, hogy az illető nem túlzott. Ezért szeretnék mesélni Önöknek erről a vízről és az élményeimről. Figyeljenek csak oda a fogós kérdésre…

Egymás után kétszer is meglátogattam ezt a földdarabot, ahová a legtöbb embernek eszébe sem jutott volna másodszor is visszamenni. Rendkívül kellemetlen körülmények, igen nehéz parti horgászat, erős szél, hínár minden mennyiségben, még annál is több rák és mindmellé hal egy szál sem – az első napon meghorgászott első és második helyen ennyi történt velünk azon a vízrendszeren, amely álló- és folyóvízből is állt, időnként erős, változó irányú áramlásokkal. Bernard Hesse barátommal tíz teljes napot terveztem itt horgászattal eltölteni.

A helykeresés időszaka

Mivel tíz nap állt rendelkezésünkre, először egy teljes napot arra szántunk, hogy keressünk és pár kiló bojlival megszórjuk ezeket. A kiválasztott terület olyannak tűnt, ahol szívesen vonulnak a pontyok, előbb-utóbb tehát számíthatunk erre járó és táplálkozó csapataikra – hacsak nincsenek eleve már ott. Csupán a második éjjel, hozta meg az első kapást, de a hal leakadt a növényzetben. Újabb egész éjszaka horgásztunk itt – sajnos hiába. Napközben viszont láttunk egy helyi franciát, aki benzinmotorral felszerelt gumicsónakjával etetni jött. Már két hete etetett egy kissé távolabbi helyet és nem kis mennyiséggel. Megkérdeztem, hogy sikerrel járt-e már az etetésen. Azt válaszolta, hogy még nem is horgászott rajta, majd a kiadós etetés után!

A helyeinken a mélység, 1,8-2,8 méter volt, igen tiszta vízzel. Hínárlyukakat kellett keresnünk a szerelékek elhelyezéséhez és úszóbójákkal igyekeztünk azokat a lehető legpontosabban rögzíteni. Persze azért elraktároztuk ezeket a pontokat a GPS készülékünkben is – biztos, ami biztos!



Igyekeztünk kemény, horogálló bojlikkal csalizni. Ennek ellenére egyik-másik bojlinkat időnként valami eltüntette, vélhetően a rákok. A harmadik éjszakára új állást kerestünk: egy folyóvíz határolta tórészre mentünk át, ahol hirtelen igen zavarossá vált a víz és sokkal kevesebb volt a hínár. Az első próbálkozás azonban itt is eredménytelenül telt…

Ám mögöttünk, a sodrásban, egyszer csak pontyugrásra lettünk figyelmesek. Rögtön helyet változtattunk – kihasználva a csónakos horgászat kínálta lehetőséget-, öt botot hagytunk az előző részen, míg hármat a sodrásba dobtunk.

Azonnali siker

Innen kezdve kapás kapást ért! Berny mindenképpen a tavon akart továbbra is horgászni, és átengedte nekem az eseménydús két és fél napot. Ha egyszer egy üzem beindul, akkor nagyon beindul, így most a tavi részen is volt egy kapásom. Bernynél nem akadt semmi, de ő ezt higgadtan viselte.

Az „etetős francia” eközben szintén elkezdte csónakból meghorgászni a helyét, amelyet már két és fél hete etetett. Gyorsan elmondanám: egy árva kapása sem volt a következő öt nap alatt!

Egy sok lehetőséget kínáló csónakos túra szerepelt a tervek között. Új területet felfedezni és csalijainknak, illetve aromáinknak ismét esély adni arra, hogy bizonyítsanak. Az évszak miatt most a szokásosnál több etetőanyagot használtunk, mint amennyit én „spórolós etetőként” szoktam. A fent leírt háromnapos ismerkedési szakasz után, a második helyváltoztatást követően hirtelen beindult a kapáshullám: mindössze 2.5 nap alatt huszonöt fogás – nyerő a hely! A pontyok a zöld és piros színű etetőanyagot köpték vissza a pontymatracon, jó volt látni az etetés eredményességét!



Az igazat megvallva a horgászat nem ment könnyen, és a kisebb nehézségek következtében – amelyek mindig a fárasztásnál váltak óriási problémává-, elvesztettem nem egy halat, ráadásul jó halakat is! Az áramlás miatt igen nehéz ólmokat használtam, a zsinór hol meglazult, hol megfeszült, ehhez jöttek még az akadók és az éles kagylóhéjak, amelyek megnehezítették az életet. Mindennek össze kellett jönnie ahhoz, hogy sikeresen partra segíthessük zsákmányainkat. Két és fél nap után hagytuk ott a „drótkötélpályát” – még többet szerettünk volna látni és egy igazi nagyhalat is akartunk fogni! Tovább mentünk folyásnak felfelé a halakat keresve. Néhány kilométer múlva olyan látvány tárult a szemünk elé, amely maradásra csábított bennünket: olyannak tűnt a hely, ahol a pontyok jól érezhetik magukat.



Horgonyt letesz, fúrókarók a talajba ( ha már szóba kerültek, ezúton szeretném még egyszer megköszönni a kedves vásárlónak a javaslatát erre a rögzítési módra ), csalikat ki (nem túl sokat, de igen erős csalogató hatásút), botokat a helyükre – várni és figyelni! A követező reggel a szákba került a pontyok „öregapja” – tényleg a legjobb helyen voltunk. Hihetetlen úszók, gyönyörű fej… Nyilván messze elmaradt a legnagyobbak súlyától, de akkor is gyönyörű fogás – és szinte azonnal!



Egy további, mintegy 8 kilós éjszakai pikkelyes mellett ez egy jó kezdet volt, mégis úgy éreztük, inkább tovább költöznénk. Sok helyet akartunk kipróbálni, hogy egy alapos, első általános összképet kapjunk. Tudtuk, hogy ha ott vannak a pontyok, akkor csak egy pár csali kell és hamarosan jön is a kapás.




Fa, fa és megint csak fa

Az utolsó hely telis-tele volt fával. Rövid, nagyon rövid ideig horgásztunk, csizmával a lábamon aludtam, és mint oly sokszor máskor, a botok mellett vártam éjszaka a kapást. Néhány fénykép készítésével ütöttem el az időt, illetve azzal, hogy 24 milliméteres bojlikat vágtam félbe és csomagoltam PVA hálóba.
Türelmetlenség! Éjjel egy órakor még nem is gondoltam alvásra! Az Ehmann-féle „Hot Spot csónakos sátorban” tényleg teljesen otthonosan érzi magát az ember. Nagyszerű termék, amit minden csónakos horgásznak ajánlani tudok (legyen legalább 1,9 méter széles, ilyen az új iBoat 400 is). Óránként 80 kilométeres széllökésekben is volt alkalmunk tesztelni!






Éjszaka van, a botok a helyükön, csend egy óra is elmúlt, lefekszem, bebújok a hálózsákba és lehunyom a szemem. A mélyen fekvő szerelékre jött kapás éjjel fél háromkor – egy arra tévedő hal. Sajnos többet nem is jelentkezett. De ha lett volna még egy ponty a helyen, akkor legalább még egy kapásnak jönnie kellett volna – ez volt az első éjszakánk ezen az álláson is. Reggel aztán beindult az erős áramlás – hínársaláta és görbülő botok volt az eredménye, de sajnos nem a halak görbítették azokat, így a tervezettnél egy nappal korábban hazautaztunk azzal, hogy visszatérünk még ide.



Mivel ennek az extrém horgásztúrának minden körülményével megbirkóztunk, és a beetetett anyag is bizonyított, több mint elégedettnek éreztük magunkat. A legszebb hal valószínűleg akkor jön, amikor legkevésbé számít rá az ember, így gondolkodtunk és így is kellett lennie.

Újra itt

Gyakorlatilag eldöntött tényként kezeltük, hogy visszatérünk még ide, amilyen gyorsan csak lehet, mivel jó véleménnyel távoztunk és megtetszett a pálya. A víz egyre csak hűlt, mi pedig bizakodóan voltunk. Juliannal utaztam, valamikor novemberben. A legjobban folyó helyet terveztük meghorgászni a legkiválóbb csalikkal – csak jó vége lehet a dolognak!





Ahogyan otthagytuk a helyet Bernyvel, ugyanaz a kép fogadott minket a vízen, csak a vihar ez alkalommal a másik irányból jött. Éjszaka a kapásjelző egy pár rövid csippanást hallatott, miután felvette valami a 24 mm-es Monster’s Paradise és a 24 mm-es Half’n Half bojli kombinációját. Látom, hogy a zsinórt oldalt, a sodrás felé húzódik, de anélkül, hogy a botspiccen ebből bármit észre lehetne venni. Mielőtt a megakasztott hal a botot a botállványról kiránthatta volna, ott voltam a nyélnél, gyorsan beugrottam az odakészített kiscsónakba és belevesztem az éjszakába – először fejlámpa nélkül…miért is ne?!




Pár perc fárasztás után a szemerkélő esőben, amelyben a halat gyakran az elektromos csónakmotorral követtem, hogy minél közelebb maradjak hozzá, egy hatalmas pikkelyes körvonalait láttam a vízfelszínen. Micsoda hal! Gyorsan be vele a merítőszákba! Így is történt. A csónakkal odaérkező Julian végre lámpát is hozott, ekkor láthattuk, hogy nagyon, nagyon szép halat fogtam. A mérleg 25 kilogrammnyi zabolázatlan folyami erőt mutatott! Ezen a túrán innen kezdve egyik kapás a másikat érte. Társam is jó néhány szép halat fogott, nem volt üresjárat; a kis horgonnyal pedig ki tudtuk szabadítani őket az akadóból, ha bemenekültek volna – legtöbbször minden összejött.









Láttunk más pontyhorgászokat is, akik csónakkal jöttek-mentek, új részeket kerestek fel – szemmel láthatóan ők még nem találták meg a saját nyerő helyüket. Hogy mennyire jó csalival próbálkoztak, az most éppenséggel teljesen mindegy volt – bizonyára értik, mit akarok ezzel mondani!




Egy sikeres nap után aztán nálunk is szűnni kezdtek a kapások, legalábbis megváltozott a ritmusuk, ezért türelmetlenül kezdtünk új helyek után nézni. Először Julian ment folyásnak felfelé bottal és halradarral, és próbálkozott vadonatúj pontokon – folytatódott is a dolog: kapás jött kapás után. Jókor voltunk, jó helyen. Ennyi!





Mint a tehenek

Bárcsak egy tavat vagy egy folyószakaszt néhány órán át teljesen tiszta víznél lehetne megfigyelni, és a fénytörés sem homályosítaná vagy zavarná a látást! Akkor az ember a halakat úgy bámulhatná, mint a legelő teheneket, és sokkal jobban megértené a viselkedésüket és azt, hogy miért tömörülnek egyes helyeken. Ez a hasonlat szerintem nem is olyan rossz, azt hiszem, ezzel az elgondolással érzékeltetni tudom, milyen lehet a víz alatti élet, és ezt a képet alkalmas időpontban sikerrel válthatjuk cselekvésre. Talán éppen emiatt fognak helyet választani… Ha legközelebb Franciaországba utaznak, vagy autópályán közlekednek Németországban, figyeljék meg pontosan, hogyan helyezkednek el a legelő tehenek. Azt fogják látni, hogy többnyire egy csapatban vannak, és csak a rendelkezésre álló terület kis részén táplálkoznak: egy kis domb, egy magaslat vagy egyszerűen egy addig még le nem legelt terület lehet ennek az oka. Képzeljék most el, hogy ezen tehenek egyikét egy csalival meg szeretnénk fogni. Egy, a csordától távol eső területen – ha mégoly szépek is ott a fűcsomók – sokáig kellene várni, viszont ahol a csorda legel, pillanatok alatt megjönne az eredmény. Ilyen egyszerű a helyzet a mi pontyainkkal is. Meg kell barátkoznunk a próba szerencse módszerrel. Aki mer, az nyer!








Végezetül egy olyan ténnyel szeretném zárni ezt az írást, amelyet korábban legfeljebb csak sejthettek. Mindig jól jön, ha az ember egy igazi tapasztalattal gazdagodhat: mennyit eszik egy ponty egyszerre? Erre a kérdésre Berny barátom hozott fel egy jó példát válaszul. 1992-ben egy horgász egy 19 kilogrammos példányt fogott mellette. Pontyzsákba tette, majd reggel szomorúan azt kellett tapasztalnia, hogy elpusztult a hal! Felbontotta, hogy megvizsgálja a béltartalmát. Rengeteg kukorica volt benne, amelyet a horgász lemért: nem kevesebb mint 5 kilogrammot nyomott! Ez a teljes testsúly 35%-át jelentette, ekkora tömegű táplálék volt hal belében – ki gondolta volna? Találjuk hát meg mindig a nyerő helyünket és mindig legyen Önöknél elegendő csali!




Max Nollert


  • A ponty a fontosabb :)
    Gál Dávid2016.12.31. 11:34:02Tetszik