Van egy cikkem, feltöltöm most!

Teszteltünk

„A LEVELEKI-TÓN VÓN JÓ!” – AZ ECO EPER BEMUTATÁSA

Nyilas Misi pakkot kapott!- jutott eszembe gyermekkorom egyik meghatározó könyvének jellegzetes mondata, mikor leraktam a nappaliban a két súlyos dobozt. A küldeményben a Maros-Mix ECO szériájának tagjai lapultak, mivel azt találtuk ki, hogy lehetőségeinkhez mérten részletesen bemutatjuk a pénztárcabarát etetőanyag-család tagjait, néhány tippet, ötletet adva azok eredményes felhasználásához.



A sorozat elején szeretném leszögezni, írásaim nem tesztek! Kész, már forgalomban lévő termékcsaládot kívánok megismertetni a bizonytalan horgászokkal, de igyekszem néhány gyakorlati praktikát is elrejteni soraim között. Az írásokban megjelenő képek tűnhetnek egy kaptafának, de az összehasonlíthatóság érdekében kénytelen voltam egy vezérfonalra felhúzni a bemutatók elejét, hogy aztán el tudjunk igazodni a 15 fős család tagjai között. Az alanyok vallatása során azonban különböző válogatott módszereket alkalmazok, és más-más eszközzel próbálom meg kergetni a halakat.




A horgászok döntő többsége még mindig hisz abban, hogy csak az adott időben, adott helyen éppen működő etetőanyagon és csalin fog múlni a horgászat sikere. Én is éltem már át hasonló „csodát”, húszból egyszer…Vagy harmincból… Sok-sok év tapasztalata alapján mondhatom, sőt, nálam nagyobb nevek állítják, hogy a fogás sokkal inkább a helyválasztáson (mikor, hol), és a helyes felkínálási módon múlik, mintsem csak azon, hogy mi kerül a kosárba. Ahogy melegszik a víz, a halak táplálékigénye egyre inkább megnövekszik, így ha tartani akarjuk a lépést, akkor növelnünk kell a bevitt etető mennyiségét. Valljuk be őszintén, ezt sokan nem engedhetik meg maguknak a prémium kategóriából. Az ECO széria hosszú évek óta áll már az árérzékeny, vagy egyszerűen csak „hitetlen” hazai és külföldi horgászok rendelkezésére. Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy az etetőanyag gyártó cégek többségénél ezek a legkelendőbb etetők. Azonban éppen ez a hosszú távú bizalom mutatja, hogy ezek igenis működő, és hatásos keverékek. Sokfelé látni csodaetetőkről készült bemutatókat, hatalmas, 10+-os halakkal illusztrált írásokat, és „csak ezt kavard hozzá, és akkor működik” típusú tippeket. Nos, aki végigköveti a sorozatot, annak a végére bebizonyítjuk, hogy ezekkel az olcsó etetőkkel is elérhetünk hasonló sikereket, ha megfelelő módon, és képességüket figyelembe véve alkalmazzuk őket.




Ennyi elég bevezetésnek, és térjünk át a lényegi dolgokra. Halaink ívásra készülnek, vagy éppen már benne vannak a nászban. Ilyenkor sokszor találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy egymáson kívül mással nem kívánnak foglalkozni, és csak a meg-megremegő kapásjelző, vagy úszó, vagy a nádasból kiszűrődő lobácsolás jelzi nekünk, hogy ott vannak, de… Azt a néhány jószágot, aki nem enged ilyenkor a csábításnak, egy kicsit óvatosabb módszerrel kell becserkészni. Gyakran visszanyúlok ekkor a hidegebb vízre ajánlott piros, vagy sötét színű etetőanyagokhoz. Így egy napsütéses délelőttön interjúalanyunknak az ECO Eper etetőanyag szegődött. Helyszínnek néhány évvel ezelőtti kedvencemet, a 220 hektáros Leveleki-víztározót választottam. Látható a méretéből, hogy nem egy kis területű intenzív tóról, hanem egy kifejezetten nagy, egyesületi kezelésben levő vízterületről van szó, melynek halfaunája is a hazánkban megszokottak szerint alakul. Mit takar ez? Tavaszi-őszi háromnyaras pontytelepítést, kárászokat, természetes szaporulatú dévéreket, és az alföldi vizekből elengedhetetlen törpeharcsákat. Kivételt jelent talán a kiváló vízminőség, melyet a tóban megtelepedő rákok is jeleznek. Utóbbi időben a tóra tévedő bojlis, és harcsahorgászok is egyre szebb eredményeket tudnak felmutatni.





A korai reggelen napijegyet váltottam a Fűrészben, és próbáltam némi infót felszedni a vízről. A hol és hogyan kérdéseimre tanácstalan fejcsóválás volt a válasz, napijegyes horgászokat nem igazán szolgálják az újonnan hozott szabályok. Napijegyes hely nincs, horgászni a stégeken lehet, de ha jön a tulaj, fel kell állni!- szólt az ukáz. Nosztalgiából a régi versenypálya felé veszem az irányt, és mellette próbálok valami helyet keresni. Szerencsémre valaki már előttem kialakított egy kisebb nyiladékot a part menti nádasban. Vagy két éve került sor a keresztgát felújítására, ahol a szegedi versenypályához hasonló drót került leterítésre a mederfenéken. Sajnos azonban ezt követően helyi hatóságok megtiltották a korábban több ragos versenyt lebonyolító szakaszon a horgászatot, tartva a drótháló rakós bottal történő felszaggatásától. Indoklásukat ma sem értem, de tudomásul vettem a döntést, és nosztalgiázva ültem le a töltésoldalban partizán-akcióban kialakított helyen, és nekiláttam az etetőanyaggal történő ismerkedésnek.



























Rakósbotos módszerrel terveztem a vizet vallatni. Ebben az esetben az előkészületek hosszabb ideig tartanak az átlagosnál, így nem volt szükség az előző napi nedvesítésre. Három kilogramm etetővel készültem, azonban külön kevertem be egy kilogrammot, mivel kíváncsi voltam a hozzáadott víz mennyiségére, illetve arra, hogy mennyi alapozó gombóc telik ki egy zacskónyi anyagból. Mivel a próbahorgászat célja az etetőanyag megfelelő használatának bemutatása, így semmi extra aromát, adalékot nem adtam a gyári keverékhez.
Kibontva egy meglepően erős aromájú, világos pirosba, már-már rózsaszínbe hajló etető fogadott. Rögtön láttam, hogy nincs értelme rostára borítani, mivel egyenletesen homogén, közepes szemcseszerkezet fogadott. Amolyan ponty-kárászosnak mondanám, mely mellőzi a hivalkodó, - véleményem szerint sokszor csak a vevőnek szóló - egészben maradt összetevőket, darabos pelleteket. Közelről vizslatva általános anyag benyomását keltette, mely tartalmazott kukoricadarát, búzadarát, zsemlemorzsát, és némi olajos magvat is.
Bonyolultabb elemzést szemmel nem tudtam elvégezni, „összetételmegállapító-labor” pedig nem állt rendelkezésemre a helyszínen. Nyelvemet azért beledugtam, és vegyes, édesen sós íz fogadott. Nedvesítés során erősödött a színe, állagát tekintve egy általános használatú, nem különösebben tapadós, de nem is morzsás kaja kerekedet ki a keverékből. Tapasztalatom szerint mintegy fél óra pihentetést követően fél liter vízzel egy gyorsabban bomló, hat deciliterrel egy tapadósabb, de nem túlnedvesített etetőt kaptam. Előbbi verzióban etetőkosárba, utóbbival gombócként történő felhasználásra javaslom. Gyorsítóként némi korábbról megmaradt bábot adtam még rostálás előtt az etetőhöz, mely a szitán áttörve kipréselődik, megtörik, elvesztve így lebegő képességét, és csábító falatokat képez az etetésre érkező nagyobb halak részére. Így felhasználva nem kell tartanuk a felszálló, és halainkat messzire vivő falatoktól. Pontyoknak kívántam kedvezni az utólag hozzáadott, teljes doboz csemegével. Felhívom a figyelmeteket, hogy a keverés során vegyétek figyelembe, hogy ha minimális mértékben is, de a kukorica is ad át valamennyi nedvességet, ami befolyásolhatja etetőnk állagát! Az alapozásra szánt gombócokból éppen hat darab telt ki az egy kilónyi száraz anyagból.
























Nem volt szükség a mederfenék különösebb feltérképezésre, ismertem a terepet. Rutinból a 11,5-ben összerakott bot spiccétől egy jó méterrel kintebb tettem be a dobás előtt meglapított gombócokat, ugyanis meredeken mélyül a fenék a víz alatt, és egészen 15-16 méterre van a törés vége. Ezért aki pontosan az úszóra etet, az bizony búcsúzhat a halfogástól, és a jelentős áramlás is kiszámíthatatlan irányba mozdíthatja a fenéken elterülő szőnyeget a hatalmas tározón.




















Egyedül voltam az általam belátott partszakaszon. Szemembe sütő nap nehezítette meg a szerelést, így félig feketére festett antennájú úszó került a damilra, melyet így is csak nehezen láttam. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy az első betolást követően már szaladt a gumi kifelé a botból. Jó két órán keresztül pár apró kárász, sneci, és tenyeres dévér érdeklődött a fenékre fektetett csonti iránt. Mivel célhalaim nem elsősorban ők voltak, így kerültem a folyamatos etetést, és csak félóránként tettem be egy-egy négy gombócos sorozatot. Itt-ott felugró halak jelezték, hogy a mai nap inkább táncikálni van kedvük, és nem a gondtalan falatozáson jár minden gondolatuk.












- Ha ők nem, akkor majd én!- gondoltam, és két szem csemegét tűztem fel, majd hozzáláttam odakészített tízóraimnak. Ahogy az lenni szokott, evés közben jön meg az étvágy, és szendvicsem rövid úton az etetőanyagos vödörben kötött ki, amikor elhúzta egy 29-es forma retúr a bottartóba helyezett bot spiccét. Innentől kezdve varázsütésre lepett meg a pontycsapat, és a kiló, kétkilós közötti egyedek egyre másra húzták a csemegét. Délig 12 darabot sikerült megszákolnom, legnagyobbjuk talán ütötte a három kilót, de volt, aki nem engedett a hívó szónak, és inkább az oldalt található nádfal rejtekébe menekült.





Maradtam a félórás etetési ütemnél, és miután kiürült az etetőanyag a vödörből, még éhes vendégeim szó nélkül odébb álltak. Nem volt tovább értelme maradni, ezért cuccomat gyorsan összedobva gyorsan haza menekültem a napszúrás elől.





Összefoglalva nagy csodákról nem tudok beszámolni, de horgászatom elérte célját, és egy kellemes délelőttel ajándékozott meg a belépő szintű etetőanyag. Lám-lám, a különösebb flikk-flakk nélkül, de helyesen bekevert etetőanyag is meghozhatja a sikert. Ha a sors ismét úgy hozza, nyugodt szívvel keverem be pontyra, és kárászra egyaránt.



Láthatjátok, mennyi más apró dolgon is múlhat egy horgászat sikere. Mi lett volna, hogyha a mederviszonyokat nem ismervén spiccre téve „túlgördítem” az alapozást, vagy esetleg kevésbé nedvesítem meg az etetőt, és az áramlás elviszi a vízközt bontó felhőt ismeretlen mélységekbe, esetleg elfelejtek sima csemegét tenni a horogra? Bizonyára megúszom a napot pár aprósággal, és szidom az etető gyártóját, eladóját, és persze magamat, hogy miért nem hallgatok a reklámokra, mert az azokban bemutatott anyagokkal olyan sok szép, nagy halat lehet fogni. Szerencsére nem így történt, és minimális költség mellett, egy élmény dús horgászatot követően már a hazaúton arra gondoltam: - Holnap is a Leveleki-tón vón’ jó!


1 embernek tetszik