Van egy cikkem, feltöltöm most!

Egyéb

A rettenetes durbincs és a somogyi halkirály

Idén vakító villámmal köszöntötte a Lujzákat a márciusi hajnal. Éppenséggel mintha egy falusi tájképhez kellene az égi villantó. Szinte egy időben rádördült az ég, de olyan robajjal, hogy azt hittem, hordó zuhant a házra. Pajtás rögvest a priccs alá bujt; tudta, az öreg bükk megvédi, ha rászakad a tető. Milu fel se vette az egészet, még a dorombolást sem hagyta abba álmában. Pedig ő se élt meg ilyen csodát, hogy hajnali hózápor hozzon nyarat idéző égzengést. De már öreg volt a kandúr, s tán nem is érdekelte. Biztos Benő öcsémet sem, mert mellettem szuszogott. De engem nagyon is, mert belökte a kis ablakot a szél, úgy megvadult az istennyilától.
Csodálkoztam, hiszen előző nap még úgy sütött a nap, hogy gatyában pecáztam a Nagyároknál. Szeretek ott üldögélni. Víznézés közben csodálatos hallgatni, ahogy az ezer madár és vagy kéttucat békabanda örül a tavasznak. Délfelé, mikor már átgördül a berek felett a toronyharang bimbamja, egy időre elcsitul a réti világ. A mederben sem rezzen a víz, a pókok sem nyargalásznak a felszínén. Nyugszanak egyet. Ilyenkor nem kell hanyatt feküdni, ha az ember bárányfelhőt kíván látni, hiszen a Nagyárok víztükrén is követheti a szem az égi csordát. Bezzeg izgalomtól feszül a horgászkebel, ha váratlan támadt szél borzolja szét a légi képet. Akkor a zsákmányt leső szem, már csak a bukdácsoló dugót látja, s szinte érzi, hogy mindjárt jön a halkirály. S titokban reméli, ha csoda révén kifogná, híresebb lenne, mint a főminiszter.
Kivéve, ha nem a halkirály, hanem az óriási, rettenetes durbincs jár arra, aki csak gonoszul megzavarja a vízi világ békéjét és elrabolja a horgász mindenét. Ez a tüskéshátú szörnyeteg csak bosszantja a királyt. Ez ellen még a legravaszabb mesterhorgász sem tehet, még ha úgy fürkészi is a vizet, mint egy halászsas. Mindezt Vendel bácsitól a bognártól tudom, mert mostanság dologidőben is kijár a vízre. Az mondja csak azért, mert lassan kihal a ló a szekér elől, s az autóknak meg nem kell kocsikerék. Én szeretem hallgatni az öreget, mert szeretettel szól a halakról, na meg a többi élőről a berekben. Mikor keresztapámnak meséltem róluk, csak mosolygott az ilyesmin, mert őt csak a törpetyúkok érdekelték. Még versenyre is viszi őket. Múltkor ajándékozni akart egy törpepárt Ica néninek, de nem fogadta el, mert sose eszik húsfélét. Azt hiszem, feleségül akarja venni Ica nénit, mert nemrég megkérdezte, hogy akarok-e fia lenni? Mondtam, Benőt kérdezze, mert ő az anyja fia, hiszen én csak gyámgyerek vagyok.
Már pár napja újra ragyog a nap, s én éppen macskagyökeret ástam a kisbíró anyjának hisztéria ellen, mikor megláttam a berek felé ballagni titkos arámat, Kétvő Lujzikát, akinek nemrég volt az bizonyos égzengéses névnapja. Rögvest utána mentem. Sajnos Benő észrevett és ordított, hogy várjak, mert ő is jön. Visszamentem, nehogy felébressze az anyját, mert abból csak verés lesz. Ugyanis reggel kapott már egyet, mert Ica néni teregetni menet rálépett a gereblyére. De csak azért, mert Benő ottfelejtette a felfelé vicsorgó szerszámot, miután meghúzta a hangyáknak a lóversenypályát. Nem értettem Ica nénit, azért mert beverte a fejét, nem kell az embert elfenekelni. Ezt mondta Vendel bácsi is, aki éppen tüzelőnek vágott fát. Hiszen a múltkor is mikor moziba vitt minket, Ica néni nevetett a leghangosabban, mikor ugyanez történt Amália grófnővel a vásznon. A hölgyet éppen akkor csapta vakszemen a gereblyenyél, mikor az úr megkérte a kezét. Aztán mikor a gróf elkezdte rugdalni a bűnös kertész fenekét, azon nemcsak Ica néni hahotázott, hanem még a jegyszedők is, pedig ők naponta látják.
Biztos a nap is szereti a tavaszt, mert reggelente korábban kel.
Már vagy két hete kinyílt a martilapu, s lehetett szedni a sárga virágját, mert ülőfürdőbe kell Ica néninek. Évek óta a reumáját vagy mijét áztatja benne szerdánként. Persze, pokrócot tesz az ablakra, mióta rajtakapta Vendel bácsit, amint keresztapámmal leselkedett; - hiába guggoltak le nagy hirtelen. Ica néni pont álldogált az ülőkádban, mert még forró volt a víz. Nevettünk is Benővel a szalmakazal mögött, mert tényleg muris volt, ahogy szidta a két szégyenkező felnőttet. Ráadásul akkor még élt a keresztanyám. De ez már nagyon régen történt. Egyébként keresztapámat régen láttuk. Talán azért, mert Benő azt mondta neki, hogy mi csak Vendel bácsihoz megyünk férjhez? Ki tudja, mit miért tesznek a felnőttek. Na, mikor hazavittük Benővel a gyógyító szirmokat, újra az árokhoz indultunk, hogy elkapjuk a tavalyi tolvajt, aki meglógott az úszóval, ólommal mindenestül. Persze miután lenyelte a piszok a horgot rejtő csokor gilisztát, ami úgy nézett ki, mint a villára tűzött mákos tészta. A botot is csak azért nem vitte magával, mert ketten markoltuk a végét. - Azóta már tudom Vendel bácsitól, hogy az a tolvaj a rettenetes durbincs volt. Az ezeréves harcsakirály évente beússza birodalma vizeit, hogy megnézze, hogy békében folyik-e minden a medrében. Az udvari bolondja egy vénséges törpeharcsa, aki vele utazik, az szokta a horgászokat megviccelni, hogy hínárhoz köti a horgokat, csakhogy röhögtesse a királyt. A kukacot és a kukoricát, meg amit előtte leszedett a horgokról, szétosztja a kísérő kisinasok között. Neki semmi köze a rettenetes durbincshoz.
Éppen indultunk volna, de jött a keresztapám, és meghívott bennünket az esküvőre. Egy fenyvesi asszonyt vesz el, aki szintén törpetyúkot tenyészt. Múltkor még aranyérmet is nyert egy törpekakasa. Erre elnevettem magam, mert az jutott eszembe, lehet, hogy jól futott a versenyen a szárnyas, de hányat kell levágni belőlük, hogy elég legyen az esküvői tyúklevesbe.

Forrás: mohosz.hu, Írta: Kisslaki László