Van egy cikkem, feltöltöm most!

Bojlis

Akváriumban mindenki tud halat fogni

„Aquáriumban mindenki tud halat fogni”! Általában ez a fanyalgók első reakciója arra, amikor valaki csupán egy többtíz hektáros tóban fog 20 vagy esetleg 30 pluszos halat. Egy barátom bormámoros igazságát azonban senkinek sem szabd szem elől tévesztenie: „Nagy halat csak ott lehet fogni, ahol van!”. Jómagam is inkább a nagyterületű vizeket kedvelem, de ez utóbbi felvetést sem szabad egy mozdulattal a sarokba dobni. Főleg úgy, hogy a Rainbow legendásan nehéz víz, változatos mederviszonyaival, öreg-kiszámíthatatlan pontyaival és rengeteg akadójával. Így hát volt min elgondolkodnom a második desedai bojlis verseny alatt, mivel Pámer Laci azzal hívott fel, hogy ha van kedvem, vele tarthatok ősszel egy franciaországi túrára a Rainbow-tóra. Néhány nap gondolkodási idő után igent mondtam neki. Győzött a kíváncsiság és horgászszenvedély. Magáról a Rainbow-ról úgy gondolom felesleges sokat írni, mert már korábban többen megénekelték történetét, pontos fekvését, mederviszonyait így ezeket csak felületesen fogom érinteni.
Mint minden új vízre ide is nagy reményekkel érkeztem. Főleg, mert ha van Európában víz, ami híres kapitális pontyairól akkor ez az. Ráadásul Laci, már nem első túráját teszi a korábbi lignit bánya helyére, melynek kagylókban gyér vize olyan, mint egy nyári zivatar utáni pocsolya. Épp ezért annyira lenyűgöző és érdekes, hogy a látszólagos táplálékhiány ellenére ilyen nagy számban élnek benne óriási pontyok.
Cirka 2400 km-es utazás után érkeztünk meg, és miután elfoglaltuk a helyünket tettünk egy sétát a tó körül, mivel én először jártam itt. Többek között a Solar cég tulajdonosa Martin Locke is a tavon horgászott ebben az időben, és mivel egyre több Solar terméket használok, volt miről beszélgetni a jelenlegi tükörponty világrekorderrel. Elsősorban persze azt szerettük volna megtudni, hogy milyen irányba próbálkozzunk a csalik tekintetében. Milyen méretek és milyen íz világ az, ami a jelenlegi körülmények között működik. Mivel ez egy eléggé intenzíven horgászott víz, itt is megfigyelhető az, hogy a kisméretű bojlik működnek. Ezekből is azok, amik már egy-két, de nem ritka esetben 3-4 napja a vízben vannak. Itt minimum ennyit kell bírnia a csaliknak, mert az öreg pontyok étvágya, mint az időjárás, úgy változik. Napokig nem esznek, elúsznak a gyanús kis szabályos golyók mellett, majd napok múltán visszatérve a már bemohásodott csalit, gyanútlanul veszik fel. És hogy ez mennyire így van, mi sem mutatja jobban, hogy az ott töltött két hét alatt kb. 4-szer frissítettünk, leszámítva természetesen a kifogott halak utáni csali cserét. De ha azt veszem számításba, hogy az első 4 napban kifogott 11 halunk nagy része megszákolásra került, a maradék 10 napra leosztva ez elég csekély szám.
Ami a horgászhelyünket illeti egy nagy szigettel szemben ültünk, aminek bal oldalán több kisebb „szigetecske” sorakozott melyek között maximum annyira volt széles az átjáró, hogy a csónakunk át tudott férni közte. A látszólag lehetetlen helyeket tovább vadította az egymás mellett fekvő, bedőlt fenyőfák, melyek jéghegy módjára általában kisebb részüket mutatták a felszínen, legnagyobb részük a víz alatt volt a halak védelmére és a horgászok dolgának megnehezítésére.
Zsinórvezető kampók segítségével, mi mégis ezeket a helyeket céloztuk meg, mert tudtuk, hogy a pontyok táplálkozási útvonalai jórészt itt kanyarognak. Viszont 80-100 cm különbség abban, hogy hová teszi az ember a csalit rengeteget számított. Egy kis differencia és a jutalom a teljes érdektelenség. Tőlünk jobbra a bányászat miatt több, egymással párhuzamos gerinc is húzódott a víz alatt, de ezek teteje tel volt hatalmas lignit tömbökkel, amik olyan sűrűn voltak elszórva, hogy ezek tetejét lehetetlen volt meghorgászni még elhagyós szerelékkel is, mert nem csak az ólom, de a csali és a horog is egyből beakadt. Ha már a szereléket megemlítettem a rengeteg akadó miatt itt szinte más nem is jöhet szóba, csak a súly elhagyás. 280-320 gr-os ólmok, amik az itteni halak rendkívül vastag és izmos szája miatt kellenek, vastag húsú horog – Carp’R’Us Shortshank Nailer- , bevonat nélküli előkezsinór, vastag csapó és fonott előtét, 3,5 librás botok, amik nálam Fatboy-ok voltak. Itt el kell felejteni a finomkodást. Az itteni fárasztásokat a pölöskei horgászatokhoz tudnám hasonlítani azzal a különbséggel, hogy itt fát is kell mászni. Egyik halunk – mi pont az egyik átjáró mögül érkezett- rátartás ellenére úgy ment át 3 vízbe dőlt fa alatt mintha csak ki lett volna, táblázva merre van a menekülő út. Csónakba szállás után, ahogy az első fához értünk már éreztük, hogy itt két választásunk lehet. Az első, amit általában a legtöbben alkalmaznak, hogy elvágják a zsinórt. Ennek eredményét, most hogy a szokásosnál alacsonyabb volt a vízszint sajnos láthattuk. Több 20 kilogramm feletti elhullott pontyot láttunk felcsavarodva az ágakra, amik nem szabadulván horgaiktól és kötelékeiktől az egyébként biztonságot nyújtó ágak között pusztultak el. Mi a második verziót választottuk. Lacit kitettem az első fára, hogy azon mászva, bujkálva szabadítsa, ki az elakad zsinórt. Ezt úgy oldottuk meg, hogy a kampózó segítségével a lehetőségekhez mérten tisztább részeken megkerestük és felhúztuk a zsinórt, majd elvágtuk és újra összekötöttük a főzsinórral. Ezt minden mászás után elvégeztük, és miközben Laci lavírozott a víz felé belógó faágakon, addig én megpróbáltam a csónakot a fának azon a részén, ahol volt némi rés a felszín és a törzs között átcsúsztatni. Ezt a nyakatekert műveletet az első két esetben sikerült különösebb gond nélkül megoldani. Közben elkezdett szakadni az eső. Laci egy bedőlt fán állva immár felvéve a kontaktot a hallal fáraszt, én bújtatom mellette a csónakot, nyakig sárosak vagyunk és a csónakban is egyre több a víz. Bojlis pályafutásom eddig legkalandosabb fárasztását éltük meg, de végül sikerült megszákolni egy egészséges, de ekkorra már szintén fáradt tőpontyot.
Az első néhány napban nekem is sikerült néhány 20 pluszos pontyot fognom. Martin tanácsait és Laci itteni tapasztalatait követve édes bojlikat használtunk etetésre és csalizásra egyaránt. Ezen a túrán a Solar banános, egy pici karamellel- ízesítésű bojliját részesítettem előnyben, egy süllyedő egy pop-up kombinációban, amitől a csali nem lebegett, hanem kb. 45 fokos szögben kikönnyítve dülöngélt a fenéken.
Több ígéretes helyet is találtunk a már említett kis szigetek közötti, mögötti részeken kívül. Laci talált is maga előtt csupán 15-20 méterre egy ígéretes placcot egy bokorsor előtt. Ez a hely is megkapta a speciális magkeverék etetést. A speciális ez esetben a méretekre vonatkozik. XXL-es tigrismogyoró, lófogú kukorica, nagyméretű mogyoró. Itt minden a pontyok hatalmas méreteihez igazodik. Az etetésről általánosságban elmondható, hogy csupán az első nap szórtunk nagyobb összesen 3-4 kilogrammnyi mennyiséget, amit ezután alkalmanként már csak maroknyi bojlik követtek. Az itteni pontyok nagyon óvatos, öreg példányok, akiknek a nagy mennyiségű, ropogós friss bojli mindig gyanús. Ennek a taktikának az eredménye a 3. napon lassú ütemes csipogás…szünet…szünet…újabb csipogások majd kapaszkodás a botba. A viszonylagos kis távolság ellenére is egyből csónakba szálltunk. Ezen a vízen nem lehet felelőtlenül arcoskodni a partról. Egy hiba és egy 30 pluszos ponty odavan. Addig a pillanatig, amíg fel nem jött a felszínre a hal és meg nem pillantottuk, nem is gondoltuk, hogy a tó egyik legnagyobb pontyával akadtunk össze. Láttam korábban már nagy pontyot, jómagam is fogtam már majd 27 kilogrammosat, de ez óriási volt. Próbáltam elsőre biztos kézzel alátolni a merítőt, amit szinte kitöltött hatalmas, széles háta. Igaz, hogy Laci már túl van néhány 30 pluszos halon, de jó volt látni rajta azt a megszállottságot és örömöt, ami mind a mai napig elönti, és rabul ejti az embert, ha egy igazán jó halat fog. A tükrös súlyát ekkor még mindig nem mertük megsaccolni, ki sem emeltük a csónakba, csak amikor a parthoz értünk. Óvatosan alátolva egy mérlegelő zsákot ketten akasztottuk a mérlegre. 37,90kg! Magyar horgász még sehol a világon nem fogott ekkora pontyot. Illetve Laci már korábban sikerrel kifárasztotta ezt a példányt, csak kisebb súllyal. A történet érdekessége, hogy ugyanezen az estén, néhány órával korábban a tó másik feléről is hallottuk azt a hangos örömujjongást, ami azt sejtette, hogy valaki bizony jó halat akasztott. Hogy milyen jót, az hamar kiderült. 40,10 kilogrammal a tó egyik legnagyobb pontyát fogták ki. Így a két legnagyobb rainbow-i ponty pár óra eltéréssel egy időben került partra, miközben van, hogy hónapokig nem hallani felőlük.Ha röviden kellene summázni a két hetet, nem lehetünk elégedetlenek. 12 kapásból 11 halat fárasztottunk és szákoltunk meg, amiből 7 db volt 20 pluszos beleértve Laci 37,90-es tükrösét. A többi 4 ponty súlya is 16-19 kilogramm között volt, ráadásul olyan nehéz terepen horgászhattam, ami bőven feledteti a tó relatív kisebb méretét. Egy pici hiányérzet azonban maradt bennem. Egy pici űr, amit tavasszal mindenképp szeretnék betölteni.2 embernek tetszik