Van egy cikkem, feltöltöm most!

Hírek

Aranysárgát virágzik az ezüstkárász

A múltban egyetlen olyan halunk volt, amelynek aránysárgában pompázó példányai – még ha nem is mindennapi jelenségként – rendszeresen előfordultak. A jász xantorisztikus változatát arany orfaként ismerjük, és a parkok dísztavai­nak egyetlen aranyhala volt. A compónak is akadtak ilyen példányai, de igen ritkán lehetett találkozni velük. És ezzel le is zárult a sárgák sora. A közelmúltban azonban záporozni kezdtek a sárga halakról érkező hírek.


Úgy tűnik, egyre több fajnál találkozunk ezzel a jelenséggel. Ezzel párhuzamosan azonban eluralkodott az a nézet is, hogy nem a sárga színváltozatú halak előfordulása gyakoribb, hanem a jelenséggel kapcsolatos információk áramlanak gyorsan. Tehát nem is annyira a természet, hanem a világháló és a társadalmi oldalak sárgítanak hevesen. Immár aranysárgában pompázó márnáról, harcsáról, szivárványos pisztrángok sokaságáról, busákról, ezüstkárászról... is tudunk. Minden bizonnyal korábban is volt belőlük, csupán hírük lassan – vagy egyáltalán nem – járta be a horgászvilágot.

Valójában jól ismert jelenségről van szó, és magyarázat is van rá. A halak alapszíneit adó festékanyagok hiányáról, valamint túltengéséről van szó. A halak színét csupán három szín, valamint a csillogást kölcsönző guanin határozza meg. Ezzel a témával készülő naptárunkban bővebben foglalkozunk, most maradjunk a sárgáknál.

A aranysárga xantofill normális körülmények között leginkább a ponty farokközeli részén, vagy a fekete törpeharcsa hasrészén észlelhető. A test más részein is előfordul, ott azonban a többi színnel keveredve immár nem rikít. Ha a többi szín egyike-másika hiányzik, a sárga pedig túlteng, akkor a hal besárgul.

Nem árt tudni, hogy egyedi esetekről, nem pedig tömeges jelenségről van szó, és ez a pigmentzavarral magyarázható. Állományon belül akadnak egyedek, amelyeknél a színanyag képződése során üzemzavarok lépnek fel. Ennek következményeként más alapszínek túltengése is jelentkezhet, de a sárga a leggyakoribb.

A halszakértők szerint részben örökletes fogyatékosságról van szó. A pisztrángtelepek szivárványosai között felbukkanó aranysárga egyedek utódai között több a pingmentzavaros, mint máskülönben. A szakértők feltételezik, hogy természetes körülmények között is rendszeresen alakultak ki üvöltően sárga egyedek. Ez a tulajdonság azonban igencsak hátrányosan befolyásolja a túlélést. Bármennyi is kel ki belőlük, kevés nő akkorára, hogy felfigyeljünk rá.





Míg a teljes pigmentkészlettel rendelkező halak testszínükkel alkalmazkodni tudnak, és beleolvadnak a környezetbe, a rikítósárga egyedek erre képtelenek. Mivel úgymond kilógnak a képből, már ivadékkorukban a ragadozók prédájává vál(hat)nak. Ezzel magyarázható, hogy a halgazdaságokban – ahol a természetes kiválogatást nem a ragadozók végzik – sokkal több van belőlük. Nem a keletkezésük gyakoribb, hanem a túlélők száma magasabb. Vonatkozik ez azokra a halakra is, amelyek gyors növekedésük, valamint nagy növésük következtében hamar kikerülnek a ragadozók érdeklődési köréből. Részben ezzel is magyarázható, hogy a kis- és törpe növésű fajok között igen kevés a színhiá­nyos, különösen a ragadozók figyelmét könnyen felkeltő, rikító színekben pompázó egyed.

Mivel a társadalmi oldalakon és a horgászfórumokon a sárgában pompázó halakra előszeretettel sütik rá, hogy albínók, erről csak annyit: az albínó színtelent jelent. Ha sárga, akkor már nem is albínó.

Forrás: magyarszo.hu