Van egy cikkem, feltöltöm most!

Egyéb

Még ötven évig van hal az óceánban

A hatalmasra duzzadt halipar, a túlhalászat és a durva halászati módszerek miatt az óceánok halállománya folyamatosan csökken. Ha a tengeri ökoszisztéma teljesen felborul, akkor nemcsak hús-, de oxigénhiánnyal is meg kell küzdenünk.








Mi szeretjük a halat. Nagyon. Esszük, mert finom, mert izgalmas, mert mondják, hogy egészséges, mert könnyű el- és kihívás előkészíteni. Így amikor kiderült, hogy dédapáinknak még sokkal többféle hús jutott, mint most nekünk, aggódni kezdtünk a jövő halaiért. Vajon melyek vannak veszélyben? Miről fogunk könnyes szemmel nosztalgiázni az unokáknak? Utánanéztünk hát, hogy megtudjuk, melyik hal lesz a következő, ami eltűnik az óceánokból. Kiderült, hogy mindegyik.




Halhelyzet dióhéjban

A Föld területének 70 százaléka víz, így nem meglepő, hogy az óceánok élővilága jelenti a bolygó legnagyobb élelmiszerforrását. 1,2 milliárd ember él halfehérjén, és több millió ember megélhetése függ a halászattól, miközben az elmúlt hatvan évben jelentősen csökkent a halállomány. Annyira, hogy a nagy testű halakból a becslések szerint 90 százalékkal kevesebb él a vizekben, mint a múlt század közepén. A tengerek elsavasodásán és a klímaváltozáson túl a jelenség legfőbb oka a túlhalászat, vagyis az, hogy sokkal több halat fogunk ki, mint amennyi ugyanennyi idő alatt ki tud bújni az ikrákból. Ha ez a tendencia folytatódik, körülbelül ötven év múlva már nem lesz hal az óceánokban.

"A tengeri halak 80 százaléka túlhalászott. A ragadozóhalak 90 százalékát, így a tokhalakat, tonhalakat és cápákat pedig már kifogták a vizekből. Ez utóbbi azért különösen felháborító, mert a cápának kizárólag az uszonyát eszik, ezt vágják le a halászhajókon, majd a cápatetemeket visszadobják a tengerbe" - mondta Rodics Katalin, a Greenpeace regionális kampányfelelőse. Jelenleg talán a nagyra tartott szusialapanyag, a kék úszójú tonhal van legnagyobb veszélyben, az év eleji adatok szerint a halállomány az elmúlt évtizedek alatt 96,4 százalékkal csökkent. Nem csoda, hogy a kék úszójú tonhal ott szerepel a WWF veszélyeztetett tengeri állatainak listáján közvetlenül számos bálnaféle, így a kék bálna és néhány teknős, például a közönséges levesteknős mellett. Mondjuk ezzel a névvel senkinek sem lenne sok esélye.



A 2009-ben megjelent The end of the line című brit dokumentumfilmből kiderül, nem csak az a gond, hogy túl mohók vagyunk, a tengeri élővilágra a pazarló halászati módszereink is veszélyesek. A hatalmas halászhajók hálói ugyanis elképesztő méretű területeket fednek le, és kifognak mindent, ami beléjük akad, legyen az delfin, teknős vagy éppen egy peches sirály. A kifogott állatok tizedét pedig egyszerűen visszahajítják a tengerbe, persze holtan. Ez egyébként még szerencsés arány, a rákászhajók egy kiló rákért 9 kiló halat pusztítanak el feleslegesen. Minél kevesebb a ragadozó hal, minél több halféle tűnik el a tengerből, annál könnyebben borul fel a teljes ökoszisztéma, és válnak lassan élettelenné területek.

Tudjuk, tudjuk, ön nem eszik tengeri halat. Legalábbis, ha hasonlít az átlag magyarhoz, akkor biztosan nem. Valószínűleg a megélhetése sem függ a halászattól, de még a távoli ismerőseinek megélhetése sem, és hacsak nem hobbibúvár, ez az egész halügy nem érinti. Gondolhatja ön.

"A Föld oxigénkészletének felét, azaz minden második lélegzetünket az óceánok biztosítják" - mondja erre Rodics Katalin. "Az élettelen víz azonban nem termel oxigént. A tengeri élővilág pusztulásával pedig az éves globális oxigéntermelés 1 százalékkal csökken." Ez unokáinknak duplán rossz hír.




Van megoldás?

A pesszimisták szerint nincs.

A tenger vadászterület, az egyetlen megmaradt helyszíne az ember és a természet harcának a húsért, és mi győzni akarunk. A technológia fejlődésével, a hajóinkkal, hálóinkkal, radarjainkkal pedig győzünk is. Csak éppen nem marad utánunk semmi. A politikusok óvatosan nyúlnak az ügyhöz, a halászat hatalmas iparág, rengeteg pénz van benne, rengeteg embernek biztosít megélhetést. Hiába javasolnak a szakértők szigorú kvótarendszert, a politikusok általában engedékenyebbek.

A kék úszójú tonhal megmentésére például 2009-ben 15 ezer tonnás éves limitet tanácsoltak a tudósok, ami alapján az EU egy 29,5 ezer tonnás kvótát állított fel, de a becslések szerint abban az évben a tonhalfogás elérte a 61 ezer tonnát. Így nem könnyű fajt menteni. Vannak persze pozitív példák is, Kanadában például hatalmas közfelháborodás közepette 1992-ben tőkehal-halászati tilalmat rendeltek el, Alaszkában pedig szigorúan ellenőrzik a halászati kvóták betartását, és igyekeznek kontroll alatt tartani a fekete halászatot. Az EU közös halászati politikájának reformjai jövő évtől lépnek érvénybe, és az már biztos, hogy új halászhajók építésére nem jár majd állami támogatás, és a tagállamok flottákra költhető összegét is korlátozzák. Persze azt, hogy ez mire elég, még nem lehet tudni.

A halproblémára logikus megoldásnak tűnik a tenyésztés, működni működik, tudjuk, hiszen a legtöbb itthon kapható lazac is tenyésztett. Ezzel azonban az a gond, hogy a tenyésztett ragadozó halak, így a lazac is, tengeri halon él. Arról, hogy hány kiló halra van szüksége egy ragadozónak, megoszlanak a vélemények. A természetvédők szerint 5 kiló szardínia kell a lazac 1 kilós növekedéséhez, a haltápgyártók viszont ennek csupán a feléről beszélnek. Bárhogy is, minél több a tenyésztett hal, annál több kisebb halat kell kifogni tápláléknak. Vannak persze tápgyártók, akik már próbálkoznak az új, nem halalapú haltáp kifejlesztésével, a gond ezzel csak az, hogy olyan összetételű táplálékot kell kikísérletezni, ami mellett a halak megőrzik az ízüket, és jótékony egészségügyi hatásukat. Egyelőre még nincs tökéletes megoldás.

A politikusok tehát alkudoznak, a tudósok kísérleteznek, a civilek pedig igyekeznek megtanítani minket arra, milyen halak fogyasztásával okozzuk a legkevesebb bajt. Itt van például a Blue Ocean remek listája az ehető, a veszélyeztetett és az egészségünkre veszélyes halfélékről. Vagy itt ez a klassz oldal, ami azokat az éttermeket (magyar nincs köztük) gyűjti össze, amelyek csak legális, ellenőrzött forrásból származó halat tálalnak fel.

Remény tehát van, végül is az hal meg utoljára.