A kevesebb néha több

A műcsalik terén manapság már zavarba ejtően sok méret, forma, szín- és íz áll a rendelkezésünkre, amiből nem egyszerű kiválasztani azt az egyet, amelyet végül a horogra tűzünk. Vannak olyan horgászatok, amikor jómagam is szinte dobásonként váltogatom őket keresve azt, amely az adott körülmények között működhet. Május végi kalandozásaim a szegedi rakparton azonban rávilágítottak arra, hogy gyakran a „leghagyományosabb” plasztik csali a legfogósabb, avagy a kevesebb néha több…

A zöldár időszaka menetrendszerűen érkezett a Tiszára, amely számomra (parti pergetőként) mindig jó fogási esélyekkel kecsegtetett. A hatalmas vízhozam „kiszorította” a halakat a sekély és gyorsan felmelegedő ártéri részre, őket pedig a természet törvényeiből adódóan követték a ragadozók is. Ráadásul a Szegedi vár egyetlen megmaradt bástyája mögött hatalmas visszaforgó alakult ki, amely kiváló haltartó helynek bizonyult.

A májusi zöldár hamar elöntötte a rakpartot megsokszorozva a pergető lehetőségeket.

A Bástya mögötti hatalmas visszaforgó kiváló haltartó helynek bizonyult…

… amelyet kényelmesen meg tudtam horgászni.

Annyira megszelídült ezen a részen a sodrás, hogy nem kellett túlzottan nagy jig fejeket használni, így kényelmesen tudtam horgászni Ultra Light felszereléssel is. Emellett a halak mérete és a dobástávolság sem indokolta a hosszabb vagy keményebb botot, tökéletesen tette a dolgát a WIZARD SAMURAI SPIN legrövidebb változata.

A WIZARD SAMURAI SPIN legrövidebb változata tökéletes volt az ártéri pecára.

Hozzá méretben és színben passzoló orsót használtam, melyre vékony, 0,06 mm-es fonott zsinórt csévéltem a minél közvetlenebb kontaktus érdekében. A zavaros víz ugyan nem indokolta, de az éles kövek dörzsölő hatása miatt vastag fluorocarbon előkezsinórt is kötöttem a főzsinór és a gyorskapocs közé.

A bothoz méretben és színben is passzolt a WIZARD SPIN II orsó.

Az éles kövek dörzsölő hatása miatt szükség volt a vastag fluorocarbon előkére.

Ahogy a bevezetőben már megemlítettem eleinte sokféle műcsalit kipróbáltam, melyekkel csak egy- egy kapásig jutottam, mígnem a táskám mélyén találtam egy csomag igazi klasszikusnak mondható plasztik csalit. A hengeres testű fehér színű twisterről eszembe jutottak a gyermekkori pergető élményeim, így nosztalgikus hangulatban tűztem fel a horogra.

Igazi klasszikus plasztik csali a MANN’S fehér twistere.

Csoportkép a hozzá illő, különböző súlyú jig fejekkel.

Ezek után gyakorlatilag le sem cseréltem az árvíz levonulásáig, mert mintha varázsütésre megváltoztatott volna mindent. A ragadozók (főként a süllők) rajongtak a kecsesen mozgó, feltűnő színű gumiért, agresszíven támadták azt főként az alkonyati órákban. Magam is meglepődtem, hogy az agyondobált helyeken is sikerült becsapnom a halakat ezzel az egyszerű és talán méltatlanul háttérbe szoruló műcsalival.

A ragadozók (főként a süllők) rajongtak a kis fehér plasztikért.

Vadász és áldozata. De vajon melyik melyik?

Szép halakat is sikerült fogni az apró twisterrel.

Ha le akarom vonni a következtetéseket a rakparti pergetésekből, akkor mondhatom, hogy nem szükséges százféle műcsalit magunkkal vinni egy- egy horgászatra, hiszen gyakran azok hozzák meg a várva várt áttörést, amelyeket talán már el is felejtettünk, mert nem a legújabb vagy legtrendibb darabokról van szó. Ezentúl, ha pergetés előtt a csalikat válogatom össze mindig eszembe fog jutni, hogy bizony a kevesebb néha több…

Írta és fotózta Ország Bálint
Forrás: energofish.hu