Van egy cikkem, feltöltöm most!

Élménybeszámolók

A megnyitó

Hajdanán, horgászberkekben legalábbis, óriási eseménynek számított a „megnyitó”. A hatvan napos általános tilalom után alig vártuk azt a júniusi pénteket mikor végre egy jót horgászhattunk. A készülődés persze, hetekkel azelőtt megkezdődött. A baráti társaság többször is gyűlésezett, hogy ki mit vigyen magával a, legtöbbször három napig elhúzódó, sátorozásra.












Talán a társaság felbomlása (az öregedő halak mintájára, ma már mindenki magányosan járja útját), talán a fizetős tavak (ott nincs tilalom, lehet horgászni egész évben) elszaporodása, talán a hétköznapi gondok sokasodása lehet az oka.
Az idén is közömbösen vettem tudomásul, hogy rám köszöntött a nyár első szabad péntekje. Délelőtt még nem volt semmi tervem. Esett az eső is szorgalmasan. Ha el is állott néha, olyan „kiderül és estig esik” hangulatú volt a nap. A munka után, igencsak fáradtnak éreztem magam. Le is dőltem, de elaludni nem tudtam, csak forgolódtam az ágyban. A „megnyitó” bökdöste oldalam, fantáziám. Úgy látszik ő nem feledkezett meg rólam, utánam jött, hogy kézen fogva vízpartja kísérjen.






Hová is menjek ilyen későn? A tavak, ahol tényleg volt kíméleti időszak, azok zsúfolásig megtelnek ilyenkor. Maradt a két utcahossznyira folydogáló Olt, ő mindig tárt karokkal vár. Félóra múlva ott ácsorogtam a partján. A fáradság is tova szállt mikor magamba szívtam jellegzetes illatát. Vize zavaros volt, azonban áradásnak még semmi jele. A folyó sötéten, de csendesen eregélt a kavicsokkal kivert útján.
A zavaros vízben, mindig be kell vetni valamilyen trükköt, hogy a halak a csalit megtalálják. Én a kissé túladagolt sajtos aromát hívtam most segítségül. Tudom, hogy a Big Catch River Cheese vonzóereje semmikép sem elhanyagolható, de az adott körülmények azt sugallták, hogy kell hozzá még egy kis tuning. Mint a gondos háziasszony a nyújtódeszkát, bőven megszórtam az alapkeveréket a sárgás porból. Szárazon jól összedolgoztam, majd megvizeztem.
Míg pihent az illatosnak nem mondható kaja, addig az előkén igazítottam. Alig 15 centiméteresre rövidítettem, hogy a horogra tűzött két szem csonti az etetőkosár közvetlen hatáskörében maradjon. Másképp a barnás árnyalatú vízben kicsi lenne az esély, hogy a halak rátaláljanak.



A négy méteres feederrel, rövid zsinóron horgásztam. Ha volt húzásom, ha nem, 2-3 percenként kiemeltem a szereléket. A kosarat újratöltöttem és a csalit mindig lecseréltem. A suga ahol próbálkoztam elég sekély vizű, inkább köves mint sóderos volt. Kis kosaram időnként le-leakadt, szerencsémre azonban mindig sikerült kiráncigálni a kövek fogságából.
Az elsők akik ráálltak az etetésre azok a kis bajuszosok voltak. Előbb az egynyaras, kicsit később a kétnyaras márnácskák pöcögtették a spiccet. A kicsi halaknak, csak örülni tudok, ugyanis ők hordozzák a folyó jövőjét! Ami nagyon érdekes, egy küllőt sem fogtam, pedig nagy számban lakják az ilyen szakaszokat. Több mint valószínű nekik már nem jutott hely az etetés szűk sávjában.
Szurkoltam, hogy színre lépjenek a harmad-, negyedéves társaik és egy kis adrenalint csempésszenek a mai pecába. Nincs kizárva, hogy sötétedés után felkeresték ők is a sekély sugát a megmaradt morzsák után kutatni, de én azt már nem voltam hajlandó megvárni. A „megnyitó” azonban – búcsúzóul biztos – rám tukmált egy kis ajándékot. Két szép paducot küldött, ha már a bajuszosok nagyjait nem tudta rábeszélni, hogy kedvembe járjanak!




Farkas János
Sepsiszentgyörgy, Románia