Amikor egy gyerekkori álom valóra válik...

Nagyjából 5-6 éves koromban váltam szenvedélyes horgásszá, amikor apámtól kaptam egy bambuszbotot és tároló orsót. Gyermekhorgászként a fő célhalaim a dévérkeszeg, kárász, sügér stb. voltak. A nyarak jó részét a nagypapám stégjén, illetve annak környékén töltöttem. Úgy 10 éves lehettem, amikor kárászozás közben összeakadtam életem első csukájával, ami természetesen elharapta a zsinórt. Ez nagy fordulópont volt számomra -nem kis csalódottsággal fűszerezve- , mivel gyerekhorgászként (az akkori szabályzat szerint) nem volt engedélyezett olyan eszközök használata, ami nélkülözhetetlen kellék egy-egy csukakoma kifogásához. Így nem maradt más, mint a türelem...

Teltek-múltak az évek, melyek alatt számtalan információt sikerült begyűjtenem a csuka horgászatáról. Tehát mire letehettem az állami horgászvizsgát és ifihorgásszá váltam, elméletileg kész voltam eme nemes ragadozókkal felvenni a harcot. Kezdetekben nagy örömet jelentett egy-egy pár kilós példány megfogása, viszont a méretesebb példányokkal való küzdelmeim rendszerint pechesen végződtek. Így sokáig továbbra is "mumus" maradt számomra eme nemes és vad ragadozó...
2012.11.06. Végre egy olyan szabadnap, amikor nem esik az eső és nincs 100km-es szél. Nem tudom, ki hogy van vele, de a svéd sporikkal szemben ("No wind, no pike."), nekem a szeles idők sosem jöttek be. Tehát ezen a szép napon bizakodva indultam neki a horgászatnak. A partra érve nem vesztegettem az időt. A pár hete kapott Mikado Tachibana névre hallgató pergetőbotot gyorsan összeraktam, s az acélelőke kapcsába egy gumihalat akasztottam, ami repült is a nádcsomó elé. Úgy ötödik dobásra sikerült kapásra bírnom egy másfél kiló körüli csukát, ami kezdésnek bizalomgerjesztőnek tűnt, de a jó kezdés után közel 2 órás eredménytelen barangolás következett.



Már-már kezdett úrrá leni rajtam a reménytelenség, viszont a szélcsendes és napsütéses időben nem akartam feladni a dolgot. Hamarosan meglátogatott az egyik kollégám is, akivel a céltalannak tűnő dobálózás közben jókat dumálgattunk, s így legalább nem volt olyan melankolikus a helyzet. A több csali és helyszínváltás után végre egy gyenge kapás éreztem, ami nem akadt meg, de jól érezhető rávágás volt. Először valami gyerekcsukára gyanakodtam, aki nem bír a 12cm-es gumihallal, de a mikor másodjára próbálkozott, már éreztem, hogy tévedtem, mivel a bot már a kapás pillanatában karikába hajlott. A meglepően gerinces és erős pálcával viszonylag gyorsan partközelbe lehetett húzni a ránézésre méteres krokodilt, de a közelembe érve "amúrosra" vette a dolgot és vad kirohanásokkal és fejrázásokkal kívánta tudatni, hogy nem akarja egykönnyen megadni magát. Az adrenalinnal fűtött huzavona után végül sikerült megszelídíteni a nádas királynőjét, s kivételesen én kerültem ki győztesen.



A 12 kg-s és 110cm-es jószág a fotózás után épen és sérülésmentesen visszakerült éltető elemébe, s talán másnak is teljesíti egy gyerekkori álmát a jövőben, mint most nekem...