0
Kosár
Belépés
Regisztráció
Évindító akció Crazy camping akciók
Van egy cikkem, feltöltöm most!
Élménybeszámolók

"Balatonra mentem, majd megcsinálom máskor..."

Az évek alatt egyre inkább megtanultam tisztelni és szeretni a vizeket. Persze, gyerek fejjel még sokkal inkább a horgászat és a fogás élménye volt az, ami a partra csábított, de azóta ez egy kicsit megváltozott. Félreértés ne essék, még most is ugyanolyan gyermeki izgalommal várom a horgásztúráimat, és ugyanúgy tudok örülni egy-egy szép fogásnak, de valahogy sokkal megnyugtatóbb a vízpart. Ehhez néha elég csak a vizet kémlelni - természetesen, ez úgy az igazi, ha közben már be vannak élesítve a botok - és ez az érzés, úgy tűnik, a vízterület méretével arányosan nő. Valószínűleg azért lehetett a Balaton ilyen hatással rám.



A sztorit nem tudom a gyerekkori balatoni keszegezéssel kezdeni, mert elég későn volt az első személyes találkozó a magyar tengerrel. Az élet úgy hozta, hogy az elmúlt években gyakran mentem család-látogatóba a Balatonra. A látogatásokkal egy időben elkezdtem keresni a lehetőségét egy igazi balatoni pontyozásra, azonban mostanáig ez nem jött össze. De ami késik, nem múlik, szokták mondani. Szerencsére adódott egy lehetőség, és nekem sem kellett ennél több, máris csomagoltam a cuccaimat. Igaz, rengeteg dolgom volt, de már oly' régóta vágytam erre, hogy mindent félretettem, és csak annyit mondtam: a Balatonra mentem, majd megcsinálom máskor…

A Balatonon aktuálisan érvényben lévő szabályozások miatt a végszereléket behúzni nem lehet, csak a partról vagy stégről dobva lehet bejuttatni. Szeretem a „dobós” horgászatot. Ha tehetem így horgászok, szóval ennek nem volt nehéz megfelelnem. A felszerelést is ennek tükrében állítottam össze. A Daiwa Windcast család új Traditional Carp botját választottam, mégpedig 3,5 lbs 3,9 méteres változatban. Ha már dobós horgászat, akkor úgy gondolom, ez a paraméter egy ideális választás. A bot a pontyos botoknál megszokott osztott nyélrészt kapta, de parafa borítással. Talán mondhatom azt, hogy sokak örömére. A botcsalád másik jellegzetessége, hogy a kétrészes bot nyélrésze végig keresztszál erősítést kapott, amely meggyőző erőt és stabilitást ad a dobásokhoz. A spicctag pedig úgy lett kialakítva, hogy kellő rugalmassággal tudja lereagálni a nagytestű halak erőteljes kirohanásait is, mindamellett, hogy a kisebbeket is nagy biztonsággal lehet vele szákba terelni. Az orsót is a Daiwa Windcast családból választottam, mégpedig a Z 5000-est. Ez a legkisebb modell, vagyis fizikailag ugyanakkora mindegyik, de ennek legkisebb a zsinór kapacitása. Mivel számomra fontos volt a meghorgászott távolság, így az orsóra 0,28 milliméteres zsinór került, ehhez pedig tökéletesen elegendő az 5000-es modell is. A "Z" sorozat a Windcast család csúcsmodellje, használat közben érezhető az a mérnöki precizitás, amely a Daiwa orsókat jellemzi.

A végszereléket is úgy alakítottam, hogy optimális legyen a dobós horgászathoz. Nincs benne semmi ördöngösség, egy egyszerű ólom klipszes végszerelék egy kis csavarral. Régóta használom nagy megelégedéssel. A végszerelékeim elkészítésénél az egyik legfontosabb tulajdonság, hogy a gubancolódás lehetőségét minimalizálni tudjam, hiszen akár 5 perc összegubancolódott végszerelékkel eltöltött várakozás is sok és hasztalan, pláne ha ez több óra... De nézzük néhány lépésben, hogyan is készül ez a végszerelék.

A leadcore-ra a következő sorrendben fűzzük fel az aprócikkeket:



2. Az ólomklipsz szilikonkúpja után a gubancgátló szilikon csövet fűzzük a leadcore-ra, majd a klipszet.

3. Ezután az ólomklipsz szilikonkúpját húzzuk rá a gubancgátló csőre. Nem annyira egyszerű, de megéri a fáradozást. Joggal merülhet fel a kérdés: mi szükség van arra, hogy a gubancgátló szilikoncsövet és az ólomklipsz szilikonkúpját egymásra húzzuk? A válasz nagyon egyszerű. Tapasztalatom szerint ezzel még inkább csökkenthető a horogelőke dobás közbeni felakadása a klipszre vagy a leadcore-ra.

4. A leadcore-ban végigfutó fémszálat 5-8 centiméter hosszban toljuk ki és vágjuk le, majd ezen a részen fűzzük keresztül a fűzőszálat a következőképpen. Ezután húzzuk vissza a fűzőszállal a leadcore-t. A forgóra már ráhúztam a Kwik Link-et, erre fog kerülni a horogelőke.

5. A visszahúzott leadcore végét gyújtóval melegítsük meg, így biztosan elkerülhetjük a szétcsúszást. A leadcore ezzel már majdnem készen is van. Már csak egy fület kell készítenünk a másik végére, ezzel tudjuk majd a dobóelőkéhez rögzíteni. A metódus ugyanaz, mint a fent bemutatott: fémszálat kitoljuk, levágjuk, majd a fűzőszál segítségével visszafűzzük, és gyújtóval megmelegítjük a szétcsúszás megakadályozása végett.

6. A végszerelék utolsó és egyben legfontosabb néhány centiméteréről még nem esett szó, ez pedig a horogelőke. Bemutatom az általam használt horogelőkét, amely ugyancsak nem új keletű dolog, de nagyon eredményesen használható. Ez egy egyszerűsített Blow Back Rig.

A Korda N-Trap előkéi közül azért választottam a semi-stiff-et, mert ez egy merevebb bevonatú előke. Mivel a meghorgászni kívánt területen 10-20 centiméteres iszapvastagság volt jellemző, hosszabb előkékkel kellett horgászni, hogy a becsapódó ólom ne húzza magával az iszapba a felkínált csalit. 25 centiméteres előkénél pedig a gubancolódás esélye már nagyobb, amely egy merev előkével csökkenthető.



Korda Kontinental horgait használtam 2-es illetve 4-es méretben. Ez egy vastaghúsú horog, és a 2-es méret talán túlzónak tűnhet. De ha belegondolunk abba, hogy itt bármekkora ponttyal összeakadhat az ember, máris másképp kell a nagyobb horogméretre tekintenünk. Sőt, a balatoni ponty állománynál nem kell attól tartani, hogy a sokszori megfogás és visszaengedés miatt „horog érzékenyek”, mert a legtöbb kifogott hal nem kerül vissza a vízbe. Remélem, ez évről-évre egyre inkább meg fog változni, valamint a felkínált csali mérete is indokolttá teheti a nagyobb horgot.

Nézzük lépésről lépésre:

1. Az előkéről kb. 15 centiméteres hosszban távolítsuk el a bevonatot, majd a horog öble felől fűzzük át a horogszemen, húzzuk fel rá a fémkarikát, majd a műanyag úszórögzítőt, és kössünk az előke végére egy véghurkot.

2. Állítsuk be a felkínálni kívánt csali méretét, majd rögzítsük a fémkarikát dupla csomóval.

3. Ezután a rögzített fémkarikát húzzuk rá a horogszárra, és kössünk egy csomó nélküli csomót.

4. Ha ezzel megvagyunk, az előkét a horog öble felé dugjuk vissza a horogszemen, és kössünk rá egy véghurkot. Ezt fogjuk majd a kwik link-be akasztani. Az ismertetés elején azért írtam, hogy egy egyszerűsített blow back rig, mert én nem használok zsugorcsövet a horogszáron, nekem így jobban bevált.

5. Végül a horogelőkét a kwik link-be akasztjuk és máris bevetésre kész a végszerelék.

A használt végszerelék után nézzük meg, milyen lehetőségeim voltak az előttem elterülő vízterület meghorgászásánál. Azt is szokták mondani, hogy a Balaton olyan, mint egy sivatag: ha a mederben valamilyen eltérést talál az ember - kis túlzással - az már fél siker lehet. Na, én semmi ilyesmit nem találtam… Egyenletes, kb. 2,5 méteres vízmélység és kb. 10-20 centiméteres iszapvastagság volt előttem. Mivel stégről horgásztam, máris egy kis előnyben voltam a meghorgászott távolság tekintetében, de mégis úgy gondoltam 120 méterre teszem le a bójámat. A horgászatot 24 milliméteres csalival terveztem. Ezzel a csalimérettel még akkor is elérhető ez a táv, ha az időjárás kicsit szelesebbre fordul. Ha pedig a viharos arcát mutatja a Balaton, akkor úgyis mindegy, de szerencsére nem jósoltak vihart.

A 2014-es balatoni horgászrendben az etetést is korlátozták, mégpedig a következőképpen: „A Balatonon a halak nagy tápanyagtartalmú és nagy mennyiségű (napi 2-3 kg feletti) szoktató beetetése TILOS.” Elég foghíjas ez a megfogalmazás így, de a szabály, az szabály. A csalimat úgy állítottam össze, hogy csakis olyan összetevőkből álljon, ami akár a boltok polcain megtalálható etetőanyagokban is előfordul. Amikor ezzel etettem, olyan volt, mintha etetőanyag gombócokat szórtam volna a vízbe, természetesen a napi limit betartása mellett. A hely, a végszerelék és a csali is jónak bizonyult, így meg is érkeztek az első érdeklődők. Igaz nem voltak nagyok, de ez nem kedvetlenített el, bíztam abban, hogy majd nagyobbak is követik őket. A 24 milliméteres csali nem volt szelektív, meglepően kisméretű pontyok is horogra kerültek. A csali szinte befeszült a kis ponty szájába, de még így is bekapta, pedig csak kb. 25 centiméteres volt, és nem ő volt az egyetlen ekkora látogató. A 24-es süllyedő és a 20-as pop up hóember csalira is érkezett 1 kg alatti bajuszos érdeklődő, csak ennek a látogatónak foga is volt.

A csali méretének növelésével a kapásszám drasztikusan csökkent, viszont az egyedsúly nem nőtt ezzel arányosan. Talán türelmetlen voltam és nem tudtam kivárni, amíg a 30-as golyóra megérkezik a Big One, vagy csak egyszerűen élveztem, hogy ilyen aktív a horgászat, de maradtam a 24-es golyónál, még akkor is, ha sok kisebb példány érkezett ezekre. Szerencsére azért nagyobb példányok is tiszteletüket tették, de természetesen az összes visszakerült az éltető elemébe.kep 24 700x586 A túra végére megérkezett az a hal, amelyik megkoronázta az egészet. Nem a hatalmas termetével érdemelte ki ezt, hanem a gyönyörű spanyolos mintázatával. Remélem, pár év múlva ismét összefutok vele néhány kép erejéig, mert az biztos, hogy lesz még balatoni túrám. Ez a pár nap talán kevés volt ahhoz, hogy a nagy öregek is tiszteletüket tegyék. Az is lehet, hogy én áldoztam fel a nagyhalfogás lehetőségét az aktív horgászat oltárán, mert nem tudtam ellenállni annak, hogy akár fél óránként is volt kapás. Igaz, a sok kisebb között sikerült egy-két szebb példányt is a partra terelni, és ebben igazán jó partner volt a választott felszerelés is.



Ha a Windcast Traditional Carp botot a fent leírt paraméterekkel a dobó botok között kellene elhelyeznem, akkor inkább a puhább botok közé sorolnám. Sőt, a fárasztásoknál tapasztaltak alapján még azt is meg merném kockáztatni, hogy közelebb áll egy 3 lbs terhelési karakterisztikához. Ennek viszont megvan az az előnye, hogy igazi élménnyé teszi a fárasztásokat még a kisebb halaknál is. Igaz, ez a dobóteljesítmény rovására mehet, de a megfelelő dobótechnikával még így is elérhető vele a 150 méteres táv. Ehhez pedig tökéletes partner a Windcast Z 5000-es orsó. Mivel a felkapó kart csak kézzel lehet visszahajtani, nem kell a dobás közben visszacsapódástól tartani. A féket pedig a QD (Quick Drag) fékrendszernek köszönhetően egyetlen mozdulattal maximumra állíthatjuk a nagyerejű dobásokhoz, és nem kell attól tartanunk, hogy a megcsúszó zsinór bevág az ujjunkba. Néhány kattintással finomra hangolhatjuk a fárasztási szituációnak megfelelően, és biztosak lehetünk abban, hogy nem fog letapadni, egyenletesen fogja adagolni a zsinórt, ha arra van szükség. Remélem, a következő túrán sikerül majd az ősállomány egy kapitális példányát is horogra csalni, de ez még a jövő zenéje...

Szerző: Halász Attila

Forrás: daiwa-info.hu
Az oldal böngészésével elfogadod, hogy cookie-kat használjunk, amiket jobb szolgáltatás nyújtás érdekében használunk fel. További információk