Éjszaka a Tüskeváron

Legutóbbi írásomban megígértem, hogy éjszaka is megpróbálom eltalálni a pontyok és amúrok ízlését, sőt remélhetőleg eredményesebb leszek, mint legutóbb. Mindig pozitívan állok az előttem álló eseményekhez, bízom abban, hogy minden együtt áll (a Nap, a Hold, a szél, a légnyomás..)aztán vagy bejön, vagy nem!




Most is a legutóbbi helyszínt, választottam, az Elep Horgász és Szabadidő Központ Tüskevár Horgásztavát.


A víz bőven halasított, a jellemző fajok: ponty, amúr, dévérkeszeg, busa, de ragadozókra is számíthatnak az ide látogatók. A tó egészére jellemző az üde, pozitív értelemben buja növényzet, a tiszta, rendezett környezet. Éjszakai horgászatra készülve 19 óra előtt érkeztem, így írja elő a házirend, és szükség is van rá, hogy még világosban összekészítsük horgászhelyünket. Ez jelen esetben fokozottan igaz, hiszen olyan helyre ültem , ahol eddig még nem próbálkoztam. Bár a tógazda figyelmeztetett, hogy sekélyebb itt a víz (kb. 80 cm) és nem könnyen kivitelezhető a rakózás ebben a beállóban, de szeretem a kihívásokat, megpróbáltam.



Egyetlen ténnyel viszont nem számoltam, vagyis, hogy a ládám mögött jókora nádas húzódik milliónyi vérszívásra programozott nőneművel, amelyek egész éjjel „szórakoztattak” és persze a riasztókat is otthon hagytam…

Sokszor említett tény a hazai horgászok ponty centrikussága, én sem vagyok kivétel ez alól: pontyot szerettem volna fogni, nagy pontyot, sőt sok nagy pontyot! Ennek, illetve a sekély víznek köszönhetően úgy döntöttem, hogy ma nem alkalmazok semmilyen etető anyagot, legalábbis hagyományos értelemben. A halak csalogatására kizárólag főtt-erjesztett magvakat és pelleteket használok, ezek egy részét etetőcsészével juttattam be alapozásként, míg a ráetetést kizárólag csúzlival adtam elő többé-kevésbé pontosan a bot spiccéhez.


Az alapot négy csésze takarmánykukorica, egy csésze csemege, és két csésze pelletmix jelentette, de az első áldozat után folyamatosan pótoltam a feltételezett fogyást, aminek köszönhetően úgy festhettem, mint egy automata katapult, ha bárki látott volna. Ettől azonban nem kellett tartanom egyrészt az éjszaka miatt, másrészt, mert teljesen egyedül voltam a tavon.
Persze minden relatív, még az én magányom is, hiszen az éjszaka közepén egy nemtommi csörtetett ki a nádasból. Nem igazán tartok a hazai vadaktól, jobban félnek ők az embertől, de a nagy koncentrálás közepette a hátam mögül jövő visító-nyüszítő-fújtató hangtól egy kisebbfajta szívinfarktus jött rám. Mire felálltam és bekapcsoltam fejlámpámat már csak a csörtetés maradt, nomeg néhány liter adrenalin a véremben, amitől egészen reggelig bírtam éberen. Minden rosszban van valami jó, fogjuk fel pozitívan!
Visszatérve az események elejéhez bevallom, Palinak a tógazdának, igaza volt, nem egyszerű a bevackolás erre a helyre. Látszólag kaotikus állapotok uralkodtak, görgő balra (balkezes vagyok), topsetek a mögöttem lévő asztalra fektetve, két csalizó tálca is beélesítve, de végül mindennel boldogultam.


Már az elején beetettem, hogy minél hamarabb felfedezzék a halak a mannát, amúgy is eltart negyed óráig míg kipakolok, felszerelem a topseteket, előkészítem, kezem ügyébe rendezem a csalikat stb.
A felszerelés gyakorlatilag ugyanaz volt, mint legutóbb, azzal a különbséggel, hogy ma világító patronos úszókkal operáltam, és tekintve, hogy teljes szélcsend fogadott, valamint a vízmélység is csak 80 cm, így mindössze 0,5 gramm terhelhetőségűt választottam a 22-es Stroft főzsinórra. Az egyik topot direktben szereltem, tehát az 5-ös számú Owner horog egyből a főzsinórra került, míg a másikon 0.8-as fonott előke várta a fűzésre szánt csalikat.
Szerencsére nem kellett sokáig várnom az első akcióra, már az első betolás eredményes volt. A jelentkező, egy 4.70-es nyurgatestű szépség, fermentált pelletre éhezett meg, és mivel ilyen gyorsan megérkezett, még volt segítségem, a tógazda, aki készített néhány képet. Valahogy jobban áll nekem, ha a kamera lencséje mögött állok, és ez jelen esetben is beigazolódott. A Face gyanús képek nem rólam készülnek, Fishbook gyanúsakat viszont remélem, készítek majd néhányat, persze szigorúan a halakról!


Miután egyedül maradtam szerencsére a halak nem hagytak el, egyik kapás a másikat érte a sekély vízben, de sajnos minden rontás, vagy akasztás után várnom kellett közel fél órát, hogy visszatérjenek. Ilyenkor cserélgettem a csalikat, változtattam az úszó helyzetén, de bármit tettem nem volt érdeklődő. Valószínűleg elijesztettem őket egy időre. Csalik közül egy fermentálási eljárással készített pellet volt a nyerő aznap, amelyet egyik horgászboltos ismerősöm ajánlott, hogy próbáljam ki ebben a forróságban. Bejött. Félve említem, hogy miből készülhetett, mert szerintünk – a benne megtalálható sertés szőrök, és a „finom illata” miatt – lehet némi köze a disznótrágyához,sőt van aki szerint nem csak a disznóéhoz. Mi pedig szagolgatjuk, nézegetjük, elemezzük az állagát… Hiába, különös faj a horgász!
Jobban belegondolva csak ezzel a csalival fogtam halaimat ezen a pecán, és még jó néhány fogáshoz segített hozzá azóta is, tehát mindegy miből készült, ha eredményes!



Úgy éjfélig, talán egy óráig folyamatos kapásaim voltak, a fényképezett példányok mellett öt darab 3 kiló körüli pontyot sikerült még matracra fektetni, illetve az aznapi legnagyobbat, egy 5.70-es tükröst.


Érdekességként ez volt az egyetlen tükörponty aznap, és ezt követően elcsendesedett minden, egyetlen ponty sem jelentkezett. Nem tudom, hogy a tükrös adta-e le a drótot a többieknek, vagy mi változhatott meg, de onnantól megúsztam kapás nélkül. Hajnalban megunva az eseménytelenséget felszereltem egy keszeges topsetet és csontival aprítani kezdtem a tó gyönyörű dévéreit. Közel kilós példányok szórakoztattak egészen fél nyolcig, amikor elhagytam a helyszínt, de eldöntöttem, hogy hamarosan visszatérek, mint Schwarzenegger, és egy másfajta technikát is kipróbálok itt.
Tartsatok velem akkor is!

Szebeni László2 embernek tetszik