Van egy cikkem, feltöltöm most!

Élménybeszámolók

Fehérvárcsurgói örömpeca 2.

Majd’ egy éve, hogy utoljára a Fehérvárcsurgói-víztározó halait kergettem, így időszerűnek tűnt újra hadrendbe állítani az ide megfelelő felszereléseket amiatt is, mert az elmúlt hetekben több 10+-os ponty,- és amur fogásról gyorsan szárnya kelt híreknek én is utána akartam járni.
A vasárnapra tervezett peca némi csúszással indult (…), tekintve, hogy szombaton még javában fesztiváloztunk, így a kora hajnalra belőtt ébresztő keserű sírása sem verte ki az álmot a szemeimből, nem úgy, mint az ablakon kopogó eső hangja, ami a normális embert a bal oldaláról a jobb oldalára fordulásra ösztönzi. Szerencsére, mi horgászok nem vagyunk teljesen ép eszűek, így gyorsan összerámoltam a motyókat, hiszen „akkor kell horgászni, amikor jól esik”. Főleg Csurgón.
Arról tudtam, hogy komoly földmunkák folynak, ami miatt a tározó vízszintjét jelentősen leengedték, de arra nem számítottam, hogy ennyire. Érzésre legalább 2m vízszint hiányzik a tóból, ami a kiválasztott strandi szakaszon azt eredményezte, hogy a halak biztonságos(abb) fárasztása és szákolása érdekében a ládámat bizony csizmaszárig bevittem a vízbe.



66m volt a kiszemelt távolság, amit ideálisnak véltem egy bő alap berakására. Ezt távolságmérőn kimértem, majd bordás kosárral pontosan meg is etettem, amiben a szemben lévő legmagasabb villanyoszlop volt segítségemre. Azért ezt a távot választottam, mert itt már nem, vagy csak nagyon kevés balinrablást láttam, vagyis itt kevés az apróhal, ami az etetésemet felehetné. Legalábbis elméletben.
Etetőanyagnak a huszonpár fokos víz miatt egy enyhén tejsavas, kukoricás alapú keveréket készítettem, melynek alkotóelemei között a TTX, Vadponty, Ördögűző keveréke volt a domináns, némi Tejsavas Betainossal kiegészítve.
Az itteni halak is szeretnek enni, méghozzá sokat, így 10 órakor már épp ideje volt az első alapozó gombóc bejuttatásának. 3 liternyi mix került be, ami dobás előtt még bőven kapott tejsavas erjesztésű magkeveréket, mely tigrismogyorót, kukoricát, búzát és repcemagot tartalmazott.



Az alapozás után is szisztematikusan, bordással dobáltam 5-10 percenként annak érdekében, hogy minél több mag és kaja menjen be, ha arra úsznak a pikkelyesek, biztosan legyen bent olyan és annyi anyag, ami helyben tartja őket.



A halak 40 perc tücsökzene után értékelték először igyekezetemet, amit határozott botgörbítős kapás jelzett. A hal nem volt kicsi, a horog annál inkább, így a körülményekhez képest túl bátor fárasztásnak köszönhetően egy farokúszó intéssel angolosan távozott. Gyors újradobás, 10 perc várakozás, botgörbítés, megállt kezemben a bot, bennem meg az ütő. Nagyon jó súly volt a horgon, kifejezetten lassú, komótos oldalazó mozgással közeledett felém, amit a bot és a szerelékbe kötött erőgumi jól kompenzált. 20 perccel később már szákba tudtam terelni (mint később kiderült) a nap halát, egy 11.4kg-os tükörpontyot. Gyors fényképezést követően méltó ellenfelem visszanyerte szabadságát, megvárva, míg saját erejéből elúszik. Egy sporthorgásznak ez az egyik legszebb pillanat.



Két jó hal már rendes mennyiséget fel tud enni, ezért 5 dobás ráetetést iktattam be a pecába, amit nagyon hamar értékelt is egy újabb, 5 kilós példány, majd több 2-7 kiló közti bajszos harcos követte a hírnököt. Aztán csend, néma csend. Biztos voltam abban, hogy van a környéken hal, de talán besokalltak a magos natúr kajától, így elkezdtem variálni.

Jött az isteni szikra a „kevesebb néha több” elvből, ezért gyorsan össze is raktam két method botot. Míg methodnál duplán töltöttem és a kajakupac közepére helyeztem a csalit, addig bordásnál teljesen szabadon hagytam.



A megfogott halakat figyelve észrevettem a szájukon a jellegzetes barna foltokat, és a kagylófogyasztásra utaló „bevágásokat”, így a kaján is mókoltam, a Ringers méregzöld Dark aromája került a natúr, mag nélküli alaphoz. Innentől kezdve csak és kizárólag methoddal és ezzel a zöldre festett, kagylós-halas aromával turbózott etetővel tudtam halat fogni. Vízbe csobbanást követően rövid időn belül egy gyönyörű amurnak tetszett meg a kísérletem szürreálisan kinéző eredménye, de egy percre se bántam. Az itteni amurok rafináltak, nem adják könnyen magukat, ez is több alkalommal siratta meg a féket. Csak, hogy én se érezzem annyira jól magam, azért még okozott némi savasodást is a karomban. Komikus lehetett kintről, mert ilyen nagy, hosszú halakra nem készültem, így az extra merítőfej a parton maradt. Míg a legnagyobb ponty is gond nélkül belefért a gumírozott merítőfejbe, addig ez az amur bőven túllógott rajta. Az orsó fékét teljesen kilazítva, botot ágasra téve hagytam dolgozni a halat, míg merítőfejet cseréltem, hogy egyáltalán szákolni tudjak. Szerencsére a 8-as Gamakatsu Power Carp horog kitartott a csontos szájban, így 20-25 perc ügyetlenkedést követően már a szákban pihent a fűponty. A maga 9.9 kilójával még tovább édesítette az amúgy sem rossz szájízt. Úgy éreztem magam, mint gyerek a cukorkaboltban. Szinte mindent, amit szerettem volna, megadott a víz, de darabszámban a java még csak ez után következett. Átlag 4 kilós pontyok jöttek sorban, így a kevert kaja ütemesen fogyott. Nem volt a methodon minden dobásra kapásom, de 5-10 percenként néhány méterrel odébb dobva elég jól lehetett fogni a halakat. Most is működött a kereső peca, míg a bordás egészen estig hallgatott az etetés közepén.





Kb. délután fél 5-től két órán át hiába kerestem a halakat az etetés mellett, nem tudtam kapást kicsikarni, mindenféle variálás ellenére sem, így az etetés mögé 15-20 méterrel dobva a zöld „csodával” újabb botgörbítős kapások jelezték, hogy előbb is gondolkodhattam volna (…), de hát, „ha egészen addig működött az etetés melletti kereső peca, hova tűnhettek a halak, hiszen mindent jól csinálok?!”. Az élet ismét igazolta: „a ha-val kezdődő mondatoknak semmi értelme nincs”. Mert valamit nem jól csináltam, aminek ez lett az eredménye.



A nap végére összesen 18 pontyot, 1 amurt és pár járulékos keszeget sikerült fogni, néhány ponty meglépett, amit bántam is, meg nem is. Az egész nap eseményeinek tükrében újabb tapasztalatokkal és élménnyel gazdagodtam. A vízben álló láda az ott tanyázó ipari mennyiségű küszt egyaránt nem zavarta, sőt, a tálcáról lehulló etetőanyag szemcséket porszívó módjára szedték össze, míg az apróságokat a balinok és harcsák tizedelték egész nap. Mindezt a ládámtól 3-4 méterre, a szélrózsa minden irányában, gyakran úgy, hogy a felvert vízből még az én naptól tikkadt arcbőröm is felfrissült.
Fogott összsúlyban egyértelműen a method cuccal és kajával fogtam a több halat, de a nap halát mégis a bordás adta az etetésről. A nálam lévő csalik közül egyértelműen kettő adta jól a halat, a Quattro Fluo Pop Up 8-as Tintahalas, és az Ananász Oozing a kettő közül is inkább az előbbi, méghozzá a methodon. Horog tekintetében a 8-as tűnt jó kompromisszumnak, 15 centi hosszú fonott előkén amiatt, mert egységesen 10-20 centi iszap és kagylók tömkelege borította a pályát.



Imi / Xfish Feeder Fishing Brigade
1 embernek tetszik