Van egy cikkem, feltöltöm most!

Élménybeszámolók

Nekem a Balaton…

Szerencsés vagyok. Kisgyermekkorom óta kapcsolatban állok egy lenyűgöző óriással, a Balatonnal. Egy szeszélyes, ezerarcú csodával, ami ha egyszer rabul ejt, nem ereszt. Tisztelni kell, óvni, fáradhatatlanul kutatni titkait!



Minden történetek van eleje. Ez nálam sincs másképp. Még a 80-as években kezdődött a déli parti, nyakig vízben gázolós, stégen ülős, küszvadászós családi mókával, ami a legjobb szer a kölykök megfertőzésére. Majd Balatonakali nádasaiban folytatódott, ahol a keszegek mellett egyre többször próbáltam vertikálisan, kishallal, látott kapást kicsikarni csíkos hátú komáimtól. Így utólag nagyon sajnálom, hogy azokban az időkben nem pergettem… Csak fenéken kergettük a süllőket Lellén, ahol néha a helyi menők zsáknyi fogast koptattak ki a tóból egy este alatt. Ez a szomorú jelenség megszokott volt akkoriban. Fogtuk a pontyot a sás mellett, a köveseket hínárfoltokból. Aztán hirtelen véget ért életemnek ezen szakasza. Ugyan a sport mindig a tóhoz kötött, de pubertáskori kicsapongásaim és megnövekedett tesztoszteronszintem mindenhova csalt, csak bot közelébe nem. Mígnem összehozott a sors egy jó baráttal, akinek sokat köszönhetek peca fronton. Megfertőzött a pergetés nevű vírussal és gyanús, hogy soha nem fogok belőle kigyógyulni.

Az első műcsalival fogott hal elindította bennem a folyamatot. Talán 6 éve lehetett. Kölcsönbottal, egy számomra hatalmasnak tűnő csuka volt, a maga 40 pár centijével. De a kapása! Kristálytiszta vízben, egy hínárfolt mellől leselkedve várta uzsonnáját, amit egy körforgóban vélt felfedezni. Elég elszánt lehetett, mert csak másodszorra tudtam bevágni. A meglepetés ereje megbénított. Felemelő érzés volt. Ez hajt a mai napig. A kapás és a tudat, hogy ha csak egy pillanatra is, de megfejtettem a természet egyik legbonyolultabb képletét.

Az, hogy összehozott a sors a Savage Gear csapatával egy fantasztikus lehetőség. Dobáltam már egy ideje mindenféle elkunyerált pálcával, mire megfogalmazódott bennem, hogy milyet is szeretnék a magaménak tudni. Elcsattogtam a kedvenc boltomba, ahol kapni lehetett az akkoriban újdonságnak számító XLNT sorozatot. Persze ezt akkor még nem tudtam, csak mikor felvilágosított Béla, hogy „ezt kapd ki!”. Rögös utam elején és a mai napig is jó tanácsokkal látnak el és mindig van mit eszmecserélni, ha benézek hozzájuk. Soha nem kellett csalódnom, ahogy a 10-30g-os Bushwacker-ben sem. Ugyanis erre esett választásom.



Egy szerelemmel lettem gazdagabb. Igazán erős érzelmi szálak vonzanak ehhez a bothoz, amivel oly könnyedén és pontosan lehet vasakat ringatni. De nagyobb gumihoz is előszeretettel ragadom meg. Nagyon gyors. Számolni lehet a lekoccolt hínárszálakat, ha jó az összhang. Hirtelen lőttem egy erősebbet is. Szóval egy ideje már nyúztam őket, mikor is kilátogattunk az egyik nagy kiállításra, ahol nekiálltam taperolni a testvéreiket. Odalépett hozzám egy szemüveges csóka céges pulcsiban és már mondta is a tutit. Hamar kiderült, hogy nekem is vannak tapasztalataim és elindult az információáramlás, aminek folyományaként meghívást kaptunk az első Savage Gear baráti találkozóra. Egyik legkedvesebb emlékem, hiszen nagyon ügyes horgászokkal ismerkedhettem meg. Idén tavasszal ismételten összefutottunk Megyóval egy kiállításon, ahol is bemutatott Vass Endrének. Hamar megtaláltuk a közös nevezőt és így olyan termékeket tesztelhetek, amikben eddig is hittem.

Az első Savage csali, amit anno kipróbáltam, leginkább egy aranyhalhoz hasonlít. A narancssárga LB Minnow olyan megoldhatatlan helyzetekben húzott ki a betlizők halmazából, hogy egy időben ő volt a fő attrakció pergetéseim során. Szépen dolgozott, de minden jó véget ér egyszer. Már nem gyártják, így féltve őrzöm az utolsó tucatnyi elspájzolt katonát, akiknek csatába küldését, mély lélegzetvételek mellett teszem, mert pótolhatatlan veszteség ér, ha egy is elesik. Egy szuper csukás tavon álltam nem annyira szuperül a nap vége felé. Egy sokszor átfésült szakaszon érkezett a masszív rávágás, ami ismét megmentett. A Balatonon talán a legmeglepőbb a kristálytiszta vízben érkező érdeklődések voltak. Talán az egyértelmű magyarázat az lehet, hogy bokorugróra szereltem minden esetben. Alapból is puha az anyaga, és ha még egy kis bemetszést is ejtek has tájékon, remekül szerelhető worm horoggal. Így gond nélkül el tudom húzni a sűrű hínarasban is, ahol a fény-árnyék játékterébe bevillan egy ősi reflexet kiváltó szín és amplitúdó. Erről egyébként egy tanulmány is volt anno, de pontatlan tényeket nem prezentálnék.







Aztán megálmodták és megalkották a Soft 4 Play-t, ami az első nagyobb csukákat adta. Itt is fontos szempont a gazmentesített szerelhetőségi mód és az a hihetetlen mozgáskultúra, amit előad a drót végén. A legkisebb és legtermészetesebb színt dobáltam leginkább, de néha a 13 centist is megbilincseltem a kapoccsal. Pont a nagyobb volt fent egy meleg nyári nap végén, mikor villám vágott a karomba egy nádfolt mellől. Nem akadt. Semmi pánik. Újra dob, újra teker, újra ráront, újra elront. Ez már kevésbé esett jól. Gondoltam három a magyar igazság. Újra dob, úja teker, újra ráront és nem, nem vágtam be. Gondoltam hagyom egy kicsit „nyelni”. A fél órának tűnő pár másodperc alatt vagy 8 métert elrobogott halam, amire határozottan válaszoltam. És következett a plusz, a ráadás. Kinyílt a kapocs. Lehet, hogy már az előző akciók valamelyikében hiba került a rendszerbe. Filmjelenet szerű emlék maradt utána és a tanulság. Egy dologgal több, amire igenis oda kell figyelni. Többször meggyőződtem róla, mennyire eredményes tud lenni jó prezentáció mellett. Egy hideg őszi napon, tűző napsütésben, kristálytiszta vízben 10 dobásból beadott 2 balint és egy csukácskát. Az egyik legbeváltabb stílusban vezettem a csalit. A fenékről pattintgattam föl, váltakozó magasságokba, kis szünetekkel. Amolyan jig-pecának tűnik, de a visszahullási fázisa is remek lehetőséget ad a játékra. Szóval már a második kapást se nagyon akartam elhinni, na de a harmadik! Percekig csak nevettem. Utána letettem a botot, mélyen magamba szippantottam a víz illatát és elégedetten húzódtam vissza kikötőmbe.







Az északi parton leltem otthonra, ahol a Balaton-felvidék összefonódik a magyar tengerrel. Vitorlázással foglalkozom, ami igazán izgalmas, ugyanakkor megoldatlan feladatok sora elé állít szezonkezdéskor. Az idei év is pont úgy indult, ahogy a többi. Őrültek háza. És nem csak a teendők miatt, hanem a rám szinte fittyet se hányó csukák is adtak egy pofont annak a bizonyosnak. A csónakos tilalom egyértelművé teszi a parti portyákat. Tihanyban dolgoztam április elsején. A helyszín adott volt. Meg az orkán erejű szél. És a gigamegfázás is. Ugyan egy balinos képpel gazdagabb lettem, de csak kicsit vígasztalt a takarók alatt, teát kortyolgatva. Aztán egy reggeli bevásárlás után gondoltam megsasolom a helyi csónakkikötőt, úgysem dobtam még ott. Mesterséges mederben ringatóznak a bárkák, így nem kell túldimenzionálni a remekművet. Téglalap, kicsi víz, két kijárat. De igen! Van egy kis befolyó az egyik sarokban. Csermelyszerű H2O csordogálás, ami O2 dúsulást eredményez. Vonzotta is az éledező aprónépet. A terepet nem ismervén feldobtam a Ti-Flexet, hisz bokorugrónak mondják. Ezt tanúsíthatom. És azt is, hogy igen kis kannibálok is meglátják benne a fantáziát. Lehet, hogy nem csak nekem újdonság. Mindenesetre ott és akkor működött. Azóta nem nagyon szórtam, de van rá teóriám, hogy majd mikor-hol.





A két kis suhancon kívül egész áprilisban csak egy komájukkal hozott össze a sors és az XLNT. Elég sok mindennel dobáltunk már egy kibabásodott nádast, mikor is kezembe akadt a hideg téli esték mellékterméke, egy handmade kaucsuk dévér. Gondoltam egyszer élünk. Kivéve csinos fotóalanyom, mert ő aznap újjászületett miután megvolt a kötelező pózolj csukával.



Sok éves tapasztalat, hogy ilyenkor simán becsúszik csukásnak tűnő placcon kapafogú kedvencem, a süllő. Sajnos elkerülhetetlen, hogy akár a termetesebb csalikat is levegye. A nagy körforgókat egyenesen imádják. Idén is beesett egy a legtestesebb Bleak tesztelgetése közben. Úgy tűnik működni fog ez a csali mifelénk is. De mégsem ez a randevú hagyott bennem mély nyomokat, hanem eddigi legnagyobb sárkányom. Még soha nem próbáltam rá a kikötőre, ahol dolgozom, de egy vasárnapi edzés után visszamentünk a cimborákkal, mert megindult a keszegívás. Mi sem értettük, hogy ilyen hideg vízben hogyan, de hatalmas gruppen volt a dobástávba lévő nádszélen. Reméltük, hogy ahol a makk, ott a disznó. Itt lesznek a csuxok! Nem egy, nem tíz dobás szelte ketté az eget, de összesen egy koppintás esett. Rám mosolygott Fortuna, mikor bevágtam volna, de a spiccet odaragasztotta valaki kiinduló helyzetében. Juhhúú! Micsoda kroki lesz. De nem. Az nem így védekezik és a fogai se korcognak a fejrázásokban! És megjelent a nagy Ő. Gyorsan kat-kat és ment is vissza. Szerencsére egyértelműen látszott rajta, hogy túl volt a nászéjszakáján. Örültem, mint majom a farkának, bár úgy lett volna igazán szép, ha tiszta szituban érkezik. Legalább tudom, hogy valahol vár rám ennek a végtelennek tűnő iszapsivatagnak valamely oázisában. Egy kedves ismerősöm fogalmazott így a Balaton-süllő tengelyről és sok órányi radar képernyő bámulás után meg kell erősítenem.





Vannak szituációk, amikor nagyon jól fogható a süllő. Ilyen például a szélhajtó küszök bolondos szerelmének néhány éjszakája és a munka ünnepe. Természetesen idén is nagy izgalommal vártam a szabadulás napját és a lábam előtt kaffantó cimboráimat, ami tartogatott meglepetéseket. Minden évben kicsit más a ritmus, de ez legyen felütése egy következő macskakaparásnak. Addig is minden becsületes horgásznak görbüljön!
Futi (Előd Botond)

Forrás: atlantisfishing.hu