Van egy cikkem, feltöltöm most!

Élménybeszámolók

ZALA(vissza)VÁR

„Itt van az ősz, itt van újra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? De szeretem.” Petőfi fent idézett sorai nagyon igazak rám is. Vége van a rövidnadrágos horgászatoknak, de nem bánom! Nem szeretem a nagy meleget. A hangulata is más az őszi vízpartnak. Ezer színbe öltözik ilyenkor a természet, a fák levetik színes koronáikat és vastag levéltakaróval borítják be a tájat. Megszűnik a zsivaj, lelassul minden. És szemmel láthatólag kevesebb a horgász is. Van, akinek már átlépte az időjárás a komfortzónáját, vagy úgy gondolják, hogy vége a nyárnak, vége a szezonnak is.

Számomra az ősz eljövetelével elérkezik a bodorkák és a vörösszárnyúak kergetésének ideje. Fel is csillant a szemem, mikor „Matula barátom” egy szép vörösről küldött fotót. No, nem Fekete István regényéből bújt elő a pipás kócsagőr, hanem András barátomat becézem így. Nem is késlekedtem, hívtam is, hogy vasárnap reggel a hídnál találkozunk. Aztán vasárnap reggel valami rossz érzés telepedett rám. Amolyan, „valami nincs rendben” típusú érzés. Hamar be is igazolódott a megérzésem: az autómban az akkumulátor vasárnapi sziesztát kívánt tartani és nem volt kedve szolgálatba állni. Horgászni fogok, ha tankok potyognak az égből, akkor is! A probléma gyors megoldását párom autója jelentette, mellyel a villámgyors átpakolás után már robogtam is Zalavár felé. Útközben igyekeztem a rossz érzésemet elhessegetni. A kerekek csak úgy falták a kilométereket és én egyre inkább ráhangolódtam a horgászatra. Mire a megbeszélt találkozóhelyre értem, elszállt minden rossz érzésem. A zalai táj szépsége kiűzött minden negatív gondolatot a fejemből.




A bepakolás kicsit „macerás” volt, mivel autóval nem lehet megközelíteni a helyet. Minden cuccot magamra aggatva, úgy festhettem, mint egy málhás szamár. És még merje azt mondani valaki, hogy a horgászat nem sport! Mire a pakolással végeztem, eleredt az eső. Szeretem az őszt, de ezt az oldalát nagyon nem. Sebaj, az ernyő alatt nem ázok! Ha meg olyan hal jönne, ami miatt ki kell bújni a fedezékből, azért már megéri elázni.
Az etetőanyagot már előző este bekevertem. Mivel már nincs meleg, semmi baja nem lesz, még akkor sem, ha nem tesszük hűtőbe. Két fűszeres etetőanyagot választottam bekeverésre. Mind két etető apróbb szemcseméretű, fűszeres ízű, illatú, így jól igazodnak a célhalaimhoz.

1 kg Extra Bodorka
0,5 kg Extra Spice Dévér
1 doboz csemegekukorica
25 dkg főtt kendermag.
Ha kisebb testű keszegek megfogása a cél, mindig használom a Spice Dévért. Egész éves etető, így bármikor eredményesen használható. A bekevert mennyiség elegendő – kisebb kosár használatával – egy 5 órás horgászatra. Persze ez függ attól is, hogy milyen ütemben horgászunk és mennyire vannak étvágyuknál a keszegek.




Alapozó etetést nem terveztem. A folyamatos dobásokkal szándékoztam felkelteni és szinten tartani az érdeklődést. A szemes anyagot nem kevertem össze az összes etetőanyaggal, inkább egy külön tálban kevertem őket össze. Ez főleg a kender miatt volt fontos, mert ha sokáig van az etetőanyagban, kiszívja belőle a nedvességet és lebegni fog, elviszi a víz. Néhány szem csonti is került bedobás előtt a kosárba. De tényleg csak néhány, mert azt akartam, hogy versengjenek a horgon lévő izgő-mozgó lárváért. Inkább a kukoricából és a kenderből használtam többet, mert ezek nem másznak szét a fenéken és mindaddig a célterületen maradnak, míg fel nem szedegetik őket a halak.







A még felhasználásra váró kendert, tartsuk vízben, mert így nem szárad ki. Ebben az esetben én némi Sensas Gros Gardons folyékony aromát adtam a vízhez. Ebben ázott előző este óta. És itt jön, ami miatt szárazabbra kevertem az etetőt. A kenderről és a kukoricáról adagolás előtt nem csepegtettem le a vizet, így óhatatlanul is adtam némi vizet a keverékhez. Ha a bekeverés során már készre kevertem volna, már tocsogós lenne a kaja.




A horgászatot két bottal terveztem, de ez a terv, terv is maradt. Szerelékem egy csúszó szerelék volt, minden firlefranc nélkül. Kosaram egy 10 g-os Deáky hálós kosár volt. Kezdetben egy 30 g-os súlyú, de ezt később visszaszereltem 10 g-ra. Csalit se bonyolítottam túl: csonti, pinki és kukorica volt a menü. Bár jól jött volna még a báb, de nem volt időm a báboztatással foglalatoskodni. Meghorgászandó területnek a túlparttól 2-3 méterre található törés belső felét jelöltem ki. Itt találkozik a törés a mederrel. Mélységet ugyan nem mértem meg, de közel egy méterrel lehetett mélyebb a víz, mint a part szélénél.




Szemerkélő esőt leszámítva, igen kellemes idő volt. Minden adott volt egy jó pecához. Úgy nézett ki, hogy a halak is partnerek lesznek ebben, mert már az első dobás kapást eredményezett. Ugyan nem lett meg a tettes, de biztató jel volt. Harmadik vagy negyedik dobásomat már eredmény koronázta. Megfogtam a nap első halát, egy kárászt. Nem vörös és nem bodorka, de kezdésnek jó – gondoltam. Gyors egymásutánban fogtam is még kettőt belőlük. Soron következő dobásomnál már vízközt elkapta a csonti csokrot egy karika.







Következő néhány dobásom eredménytelen volt. Kezdtem gyanakodni, hogy valami nincs rendben odalent. Egy maszatolós, éppen csak látható spiccmozgásnak vágtam be. A botot megemelve éreztem, hogy ez inkább ollós lesz mintsem uszonyos. Az útonálló valóban egy rák volt. Mosolyogtam is magamban, hogy lám őkelme is szereti a fűszeres falatokat. De az ötödik rák után már nem volt őszinte a mosolyom.




Nincs mit tenni, itt kell hagyni a már megetetett helyet, mert itt hal nem lesz. Matula barátom már az első alkalommal, amikor itt jártam figyelmeztetett, hogy sok a rák. Eddig elkerültek, de most bepótolták a hiányzást. Az új helyem a túlparti nád közvetlen széle lett. Időközben felszíni aktivitást mutattak itt a halak. Rögtön volt is két üres bevágásom. Fenéken nem nagyon volt érdeklődő.




Ha vízközt akartok enni, hát legyen. Meglebegtettem az előkét teljes hosszban (60 cm), de semmi. Kezdődhetett a trükközés! Kezdésnek egy gilisztavágó ollóval feldaraboltam a kukoricaszemeket és kosártöltéskor éppen csak hogy megnyomtam az etetőanyagot. Így becsapódáskor kioldódott a tartalma és szép lassan süllyedt a fenékre. Ha valami oknál fogva nem lenne kapás vízközt, még hátországnak ott van a kukorica a fenéken.




A próbálkozást eredményesnek értékeltem, mert néhány karika rajtavesztett a dolgon. Ha fenékre ért kapás nélkül a horog és két perc elteltével nem volt kapás, újat dobtam. Kezdett kialakulni egy újabb etetés.







A tisztán csonti-csokrot eddigre felváltotta egy vágott szem kukorica és egy csonti szendvics. Viszont, ha vízközt nem tudtam megakasztani a halat, a fenéken sokat kellett várni a kapásra. A fenéken fogott halak inkább kárászok voltak. Az utóbbi időben ezzel az etetőanyag párossal sok kárászt sikerült fognom. Olyan helyen is, ahol egyáltalán nem volt jellemző zsákmány a kárász.




Lassítani kellett a horog fenékre érését, hogy legyen idejük rendesen elkapni a csalit. Mivel a kosár méretén már nem tudtam variálni, így a hosszabb előke és a könnyebb horog jelentette a megoldást. Ez a módosítás már teljes sikert hozott!




Igaz, sok volt az apró dévér és karika, amik egyből visszanyerték szabadságukat, de bodorkának, vörösszárnyúnak se híre, se hamva nem volt. Pinki ma még nem kapott lehetőséget, így ideje volt a csontit és a kukoricát kispadra ültetni. A horgászidőm is egyre gyorsabban fogyott, igyekeznem kellett. Legalább egy vörös jönne! Ahogyan ezen morfondíroztam, egy agresszív kapásnak vágtam be. A mozgásából ítélve se nem karika és nem is kárász lesz. Megtört a jég.




Örömöm leírhatatlan volt. Valahogy jobban tudok örülni az ilyen szép apróságnak, mint egy 2-3 kg-os pontynak. Remélhetőleg nem egyedül tartózkodott a környéken! Hamarosan két társa is követte. A vízoszlop felső rétegeiben tartózkodtak. Ha itt nem volt mindjárt kapás, akkor lejjebb már csak karikára és kárászra lehetett számítani.







Nem tolongtak a vörösök és az idő is egyre fogyott. Barátom, látva „csalódottságomat” javasolt egy másik helyet, de a kevés hátralévő idő miatt már nem volt kedvem átcuccolni. Az eredeti tervben az a hely szerepelt, de feederrel nagyon macerásnak ítéltem a töklevelek közti lyukak meghorgászását. Estefelé lesz még itt! – biztatott Matula. Az lehet, de nem lesz időm megvárni őket. Estére még egy családi program is várt rám, na meg az akkumulátorom.
A párbeszéd alatt valami majdnem megléptette a botomat. Ponty! Némi játszadozás után berongyolt a part széli nád alá és meglépett. Játszadozott, mert érezhette, hogy a 10-es előkém nem lesz ellenfele. Nem kellett sokat várnom a következő kapásra sem. Tettes ismét kárász volt, amit újabb kárász követtek. Horgászat önmagában jól alakult, de hiányoztak, amikért jöttem. Ugyan hármat már begyűjtöttem, de milyen szép lett volna egy vörösökből álló teríték.







Pinki délutánra jó választásnak bizonyult, mert bátrabban vették fel, mint a csontit vagy a kukoricát. Szép sorban gyűltek a szákban a halak, de az időm egyre gyorsabban fogyott. Na, még egy fél órát adok nektek! Az etetőanyagom is kb. ennyi ideig tart ki, utána pakolok. Mintha csak érezték volna, hogy cserbenhagytak, mert megjött a negyedik vörös. Jókor, mindjárt megyek! Jöhettetek volna egy kicsit korábban is, szidtam meg az elpirult keszeget! Következő dobásomat már a felszín alatt elkapta valami. Ez is vörös! A végsőkig bíztam bennetek. De az etetőanyagos tálkámba nézve maximum kétdobásnyi kaja maradt. Ezt még beszórom és befejeztem, határoztam el magam. Mind a két dobásom vöröst adott. Miért nem előbb jöttetek????? Hát mindegy, ez ma így alakult!




Búcsúzásként dobtam egyet üres kosárral, míg összepakolom a cucc egy részét. Szemem sarkából folyton a botot nézet, nehogy valami meglepjen így a végén. Egy cibálós kapással érkező karika búcsúztatta a mai napot.




Összességében egy jó napot zártam, még akkor is, ha nem ment minden a tervek szerint. Halaim mindegyike visszanyerte szabadságát és én megfogadtam, hogy revansot veszek még az idén a vörösökön!




Írta: Dávid Szabolcs
Fotó: Decsi István
Rendezte: Zala1 embernek tetszik