Egy egyesületi víz, ahonnan nem lehet halat elvinni. Igen, egy egyesületi víz, ahonnan nem lehet halat elvinni. Megmondom őszintén, elsőre nekem is hihetetlennek tűnt mindez, hiszen az „egyesületi tó" és a „nem lehet halat elvinni" kifejezések csak a legritkább esetben szerepelnek egymás után. Jól tudjuk azonban, hogy a kivétel erősíti a szabályt! Ebben az írásban a kivételek egyikén történt horgászatomról olvashattok.

Sokat gondolkoztam, hova tervezzem néhány napos túránkat. Sokszor történt már így, hogy célpont nélkül, csupán a térképet nézegetve böktem egyet, és bepakoltam a kocsit…

A mostani rövidke időben, amit a pontyok felkutatására tudtam szentelni, úgy gondoltam, némi segítséget veszek igénybe, és felhívtam kedves barátomat, Pétert, hogy adjon nekem tanácsot, hol próbáljam meg az aranyhasúak idősebb példányait kézre keríteni. A telefon végén a pontyok nagy ismerője azt mondta: Zsoli, itt a helyed nálunk, az egyesületünk taván van stég, csónak, behordás engedélyezett, pénteken és szombaton éjszakai horgászat is van. A tavon az eddig kifogott legnagyobb pontyunk 18 kiló, de számtalan 10+ os pontyunk van, nem beszélve a sodrófányi amurokról.
Azt hiszem még nem nyomta meg Péter a telefonon a hívást megszakító gombot, mikor én már elkezdtem a kocsiba cibálni a mázsányi cuccot. Botzsák, állvány, sátor, ágyak, és még kismillió mütyür, melyek kényelmesebbé és komfortosabbá tehetik a megfáradt pontyhorgász napjait. A bepakolásból az lett, hogy a fejem csupán egy irányba tudtam tartani a botzsák miatt út közben, de sebaj, hisz repülünk a pontyok birodalmába, nem törődve a fronttal, szakadó esővel. Kedves barátaim várnak a tóban, fiam itt ül mellettem a vezető ülésben, és mérhetetlenül boldog vagyok. Ez az az öröm, ami soha nem szűnik meg. A várakozással teljes izgalom, fejemben az etetési tervek, csalizási praktikák, kötési módok. Lássuk, mit tartogat nekünk az ismeretlen…

Egy elképesztő pörgős kora tavaszi horgászatról szeretnék nektek-önöknek beszámolni, amely a Biatorbágyi Arizóna tavi szezonkezdő pecánk 36 órájának történéseit foglalja össze, ahol egy versenyhorgászat eseményeinek beillő horgászatban volt részünk, Peti barátommal, na de ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe……

A műlegyes horgászok a pecásokon belül is külön szubkultúrát képeznek. A klasszikus műlegyes pont olyan biedermeier jelenség volt, mint a leendő Erzsébet királyné a Sissi című filmsorozat egyik nyitó jelenetében: decensen öltözött úriasszony/ember, aki egy csinos alpesi patakocska partján míves horgászbotot suhogtat, hogy aprócska, színes tollakból és nemes szőrméből kötött csalijával arasznyi halacskákat fogjon. De az utóbbi években annyit fejlődtek-erősödtek a módszerhez felhasznált botok, orsók és zsinórok, hogy a szubkultúra tagjai rájöttek: kis patakhalak helyett rámehetnek olyan, dohányzóasztal méretű, vad tengeri állatokra is, amikről eddig nem is álmodhattak. Például a tengeriek között is legendásan tomboló szuperhalra, a giant trevallyre, amit a benntesek csak GT-nek becéznek.

Sokféle horgász létezik, mindenkinek más jelenti a kihívást, mindenki másban találja meg a szórakozási lehetőséget… Nekünk (Erdélyi Horgász) az jelenti a kihívást, szórakozási lehetőséget, ami éppen előttünk áll, amire éppen az adott szituációban lehetőségünk kínálkozik.

„Azért szeretek Apával horgászni járni, mert a víznél olyan jó csend van és mindig érdekes halakat fogunk”.
Ez a rövidke kérdezz-felelek sarkallott arra, hogy ezt a cikket megírjam, miután feltettem a kérdést immáron hét éves fiaimnak, akikkel túl vagyunk már első élménnyel teli horgászatunkon...

Az évek alatt egyre inkább megtanultam tisztelni és szeretni a vizeket. Persze, gyerek fejjel még sokkal inkább a horgászat és a fogás élménye volt az, ami a partra csábított, de azóta ez egy kicsit megváltozott. Félreértés ne essék, még most is ugyanolyan gyermeki izgalommal várom a horgásztúráimat, és ugyanúgy tudok örülni egy-egy szép fogásnak, de valahogy sokkal megnyugtatóbb a vízpart. Ehhez néha elég csak a vizet kémlelni - természetesen, ez úgy az igazi, ha közben már be vannak élesítve a botok - és ez az érzés, úgy tűnik, a vízterület méretével arányosan nő. Valószínűleg azért lehetett a Balaton ilyen hatással rám.

A nyár első fele számomra minden évben a cserkelő horgászaté. A hirtelen jött felmelegedés hatására az eperfák nagy mennyiségű magas tápértékű gyümölcsöt potyogtatnak. A vadvilág számára ez könnyedén megszerezhető hosszantartó táplálékot biztosít. A fákat minden irányból ellepi a környéken élő állatok sokasága. A még fán lévő gyümölcsöt a madarak, mókusok, pelék, a talajra hulló epret az őzek, vaddisznók, sünök, rókák dézsmálják. De biztosíthatok mindenkit, hogy víz fölé hajló ágakról lehulló termés se megy kárba.

Barátaim meghívásának eleget téve az egyik márciusi hétfőt a Zirc-Akliban található Szarvas-tó partján töltöttem.

Amikor aludni sem tudsz már.

A telefon első csippanására felébredtem, de a konyhában még nem égett a lámpa tehát apa még nincs fent…..már alig várom, hogy induljunk, végre a Balatonon horgászhatok, amit régóta várok már.
Apa nem sokszor visz magával hosszabb időre, azt mondja a pontyhorgászatnak több lépcsőfoka van, és nem lehet rögtön fejest ugrani a közepébe…ezért a Kis Dunán (RSD) próbálom néha egyedül becserkészni a pontyokat, dévérkeszegeket több-kevesebb sikerrel, figyelve arra hogy minden halra gondosan vigyázzak és minél hamarabb visszaengedjem éltető közegébe őket mert ezt tanultam apukámtól.
Apa is felébredt…..szerintem indulhatunk!

A következő pár soromat vegyes érzelmek között írom le nektek, hiszen ugyanezekkel az érzésekkel voltam tele, amikor beneveztünk a Don Carp Lake-en megrendezésre kerülő évadzáró bojlis versenyre. A versenyről, amit tudni kell, hogy a kiírás szerint minden csapatnak csak az 5 legnagyobb hala számít bele végeredménybe, ezt elolvasva kezdtünk gondolkodni, a versenyen való részvételen csapattársammal, Norbival. Amit a tóról tudni kell, hogy 28 hektár és igen gazdag a nádasokkal borított részekben. Több állásának a határait is nádfalak jelzik.

Amikor beköszönt az ősz, és hidegebbre fordul az idő, akkor jön el számomra az igazi pontyhorgászat.

Kifejezetten szeretem, mikor már csak egy-két fanatikus horgász van a vízparton. A víz lehűlésével változik a halak táplálkozási szokása, és igazi kihívást jelent egy szép példány lencsevégre kapása. Kitartóbban kell keresni a halakat, nem lehet ülni a babérokon. Figyelni kell a környezet változását, hol mozognak, hol táplálkoznak a kedves barátaink.